Azzal is tisztában vagyok, hogy a jószándék vezérli a kritika gyakorlóját. Az írásomból azt tanulhatod meg, hogy a múlt rád irányuló okoskodásaikból mit ne vegyél komolyan és mit kell törlésre ítélned az elmédből, mi az ami ellen páncélt kell növesztened és mivel ne tedd tönkre a környezetedben lévő szeretteidet. De akkor ennyi bevezető után a tárgyra is térnék, itt a saját példám: Eddig abban a tudatban éltem, hogy nincs jó kézügyességem. Mondhatnánk, hogy böte vagyok. Ennek az oka pedig nem az, hogy a kézművességeskedésem eredménye olyan csúnya és rossz lett volna, hanem az, hogy a környezetem ezt sugallta felém. Mivel, hogy bal kezes vagyok, mások számára ahogy egy szerszámot a kezembe veszek, már az nagyon furcsa látvány. Egyből kiszúrják, hogy valami nincs rendben, tanácsokkal látnak el és a segítségemre sietnek. Általános iskolában a technika tanár az iskola gyakorló kertjében kivette a kezemből az ásót és megmutatta hogyan kell ásni. Ez egy elég egyszerű munka. Rátaposol, kifordítod a földet és mész tovább.
Nekem 40 éves korom után esett le, hogy ez egy destruktív kritika volt és azért ér engem, mert furcsa látvány a balkezesség és nem azért mert böte vagyok. Nem az én problémámról van szó, hanem a szemlélőjéről. Ennek ellenére óriási károkat szenvedtem el mások desrtuktív kritikája miatt. Nem is gondoltam, hogy egyáltalán észre lehet azt venni, hogy ki milyen kezes. Én sosem szúrom ki. Nekem mind a két kézzel való tevékenykedés normálisnak tűnik. De másoknak nem és sokszor előítéletesek e “fúrcsaság” miatt. Szóval, ha hasonló tapasztalatod van, mielőtt bevésnél az elmédbe tényszerűen egy destruktív kritikát, először gondolkozz el a mondottakon.