A hit ereje. Ezt tanultam Brian Tracy-től

       Mekkora a hit ereje? A lenti történet jutott eszembe mint példa azzal, kapcsolatban, amit Brian Tracy-től  is tanulhattam egyik hanganyagából.

A lentiek megírására az inspirált, hogy egy szülői értekezleten ültem, ahol a tanárok azt taglalták, hogy a gyerekek lusták, nem figyelnek, neveletlenek, „kütyüznek” és hasonló botrányos dolgokat művelnek.

Ez a szitu nagyon ismerős volt számomra a diákkoromból.

Nemegyszer ültem be úgy órára, hogy előtte elmondták nekünk, hogy milyen tehetségtelen, lusta banda vagyunk.

Elég nehéz egy ilyen előjáték után a csillagokat megcélozni és kitűnően teljesíteni órán.

Volt feleségemtől is gyakran hallottam a panaszt a diákjai értéktelenségéről.

Sok megfáradt elfásult pedagógust látni, ami nekik sem kellemes érzés, a gyerekeknek meg egyenesen a bőrére megy.

Bizonyára van oka ennek, de én most nem erről kívánok írni. Ehhez képest van egy másik megközelítése is a diákoknak. Inkább ezt szeretném veletek megosztani.

Brian Tracy példája a hit erejéről:

       Mint azt bizonyára tudjátok, nagyra tartom Brian Tracyt és szoktam hallgatni a hang anyagait, olvasni a könyveit, sőt személyesen is hallhattam a nagy tanítót. Tőle hallottam a következő történetet:

       Az eset egy amerikai iskolában történt. Az igazgató behívatott magához 3 tanárt és a következőket mondta nekik:

        -Önök az iskola 3 legjobb tanára. Az a megtiszteltetés érte Önöket, hogy egy olyan speciális osztályt taníthatnak, amely tanulóit az iskola legjobb diákjaiból válogattunk össze. Azt szeretném, hogy az év végére kimagaslóan jó eredményt érjenek el velük!

     Elkezdődött a tanév és a tanárok nagy lelkesedéssel és odaadással képezték a gyerekeket. A gyerekek nagy odaadással és érdeklődéssel sajátították el a speciális és zseniális órai anyagot.

Tanár, diák egyaránt örömmel és szorgalommal volt jelen az órákon és habzsolták a tudást. Év végére óriási eredményeket értek el.

Az állam egyik legjobban teljesítő csapatává váltak. Tanulmányi versenyeket nyertek és hírük ment mindenfelé.

Aztán év végén az igazgató ismét behívatta a 3 tanárt. Elmondta nekik, hogy igazából egy kísérlet részesei voltak.

A gyerekek, akiket összeválogattak számukra, azok nevei találomra egy kalapból lettek kihúzva. Nem voltak tehetségesebbek, sem szorgalmasabbak a többieknél.

Ezen a tanárok elcsodálkoztak. Akkor hogy tudtuk őket magasan a többiek felé emelni? És ekkor elmosolyodtak:

  – Hát persze! Mi vagyunk a legjobb tanárok az iskolában. Ezért.

       Az igazgató fejcsóválva folytatta:

 – Nem kedves kollégák. Maguk sem a tudásuk miatt lettek kiválasztva. Önöket is egy kalapból húztuk ki.

     Megdöbbentek. Kiderült, hogy átlagos tanárok, de ez a helyzet őket is kiemelte a többi átlagos tanár közül.

Szerinted mi történhetett, hogy így megváltozott a gyerekek és a tanárok  teljesítménye?

Lehet, hogy mindannyian zseniálisak vagyunk csak a felszín alatt lappang a zsenialitásunk.

Segítők akik növelik a hit erejét:

Mi kell ahhoz, hogy ez a tudás feltörjön a mélyből? Egy tanító? Egy mentor? Vagy egy coach?

Mindegy, hogy minek nevezzük, de bizonyára jól jön egy segítő mellénk és kerozinnak pedig ott a pozitív gondolkozás.

Összefoglalva: A hit ereje Brian Tracy vagy más tolmácsolásában, nagyon fontos dolog.

A mindennapokban ilyen figyelmeztető tanítások nélkül sokkal kevesebb lenne a teljesítményünk és boldogtalanabbak is lennénk.

 

Legfrissebb bejegyzések

A burnout 3 fázisa

A burnout 3 fázisa

  Burnout fázisai A burnoutnak három három fázisa van. A következőkben  ezeknek a szakaszoknak a jellemzőit ismerheted meg. Agresszió és aktivitás: Ebben a fázisban a kulcsszó a harag és annak velejárója az agresszió. Legtöbbször az érintettnek fogalma sincs, hogy...

BURNOUT

BURNOUT

    Burnout  A következő néhány mondatban szeretném bemutatni, hogy mi is az a burnout szindróma, magyarul a kiégés. Rávilágítok a kiégés okaira és tüneteire. Mi is a burnout? Herbert Freudenberger német-amerikai pszichiáter az alábbiakat írta  a burnoutról:  A...

A pénzügyi időgép

A pénzügyi időgép

A pénzügyi időgép Sok sci-fi foglalkozik az időutazással és mindenféle masinákat kitalálnak ezekben a művekben, hogy bebarangolják a történelem izgalmasnak vélt korszakait, de ezek csak fikciók és érdekes olvasmányok az unalmas hétköznapokból kiszakadni vágyók...

Elérhetőség

Kérem, vegye fel velem a kapcsolatot, 24 órán belül válaszolok az e-mailekre

Debrecen

+36 30 742 1432