A hit ereje

Mekkora a hit ereje? A lenti történet jutott eszembe mint példa azzal, kapcsolatban, amit Brian Tracy-től  is tanulhattam egyik hanganyagából.

A lentiek megírására az inspirált, hogy egy szülői értekezleten ültem, ahol a tanárok azt taglalták, hogy a gyerekek lusták, nem figyelnek, neveletlenek, „kütyüznek” és hasonló botrányos dolgokat művelnek.

Ez a szitu nagyon ismerős volt számomra a diákkoromból.

Nemegyszer ültem be úgy órára, hogy előtte elmondták nekünk, hogy milyen tehetségtelen, lusta banda vagyunk.

Elég nehéz egy ilyen előjáték után a csillagokat megcélozni és kitűnően teljesíteni órán.

Volt feleségemtől is gyakran hallottam a panaszt a diákjai értéktelenségéről.

Sok megfáradt elfásult pedagógust látni, ami nekik sem kellemes érzés, a gyerekeknek meg egyenesen a bőrére megy.

Bizonyára van oka ennek, de én most nem erről kívánok írni. Ehhez képest van egy másik megközelítése is a diákoknak. Inkább ezt szeretném veletek megosztani.

Brian Tracy példája a hit erejéről:

Mint azt bizonyára tudjátok, nagyra tartom Brian Tracyt és szoktam hallgatni a hang anyagait, olvasni a könyveit, sőt személyesen is hallhattam a nagy tanítót. Tőle hallottam a következő történetet:

Az eset egy amerikai iskolában történt. Az igazgató behívatott magához 3 tanárt és a következőket mondta nekik:

-Önök az iskola 3 legjobb tanára. Az a megtiszteltetés érte Önöket, hogy egy olyan speciális osztályt taníthatnak, amely tanulóit az iskola legjobb diákjaiból válogattunk össze. Azt szeretném, hogy az év végére kimagaslóan jó eredményt érjenek el velük!

Elkezdődött a tanév és a tanárok nagy lelkesedéssel és odaadással képezték a gyerekeket. A gyerekek nagy odaadással és érdeklődéssel sajátították el a speciális és zseniális órai anyagot.

Tanár, diák egyaránt örömmel és szorgalommal volt jelen az órákon és habzsolták a tudást. Év végére óriási eredményeket értek el.

Az állam egyik legjobban teljesítő csapatává váltak. Tanulmányi versenyeket nyertek és hírük ment mindenfelé.

Aztán év végén az igazgató ismét behívatta a 3 tanárt. Elmondta nekik, hogy igazából egy kísérlet részesei voltak.

A gyerekek, akiket összeválogattak számukra, azok nevei találomra egy kalapból lettek kihúzva. Nem voltak tehetségesebbek, sem szorgalmasabbak a többieknél.

Ezen a tanárok elcsodálkoztak. Akkor hogy tudtuk őket magasan a többiek felé emelni? És ekkor elmosolyodtak:

– Hát persze! Mi vagyunk a legjobb tanárok az iskolában. Ezért.

Az igazgató fejcsóválva folytatta:

– Nem kedves kollégák. Maguk sem a tudásuk miatt lettek kiválasztva. Önöket is egy kalapból húztuk ki.

Megdöbbentek. Kiderült, hogy átlagos tanárok, de ez a helyzet őket is kiemelte a többi átlagos tanár közül.

Szerinted mi történhetett, hogy így megváltozott a gyerekek és a tanárok  teljesítménye?

Lehet, hogy mindannyian zseniálisak vagyunk csak a felszín alatt lappang a zsenialitásunk.

 

Segítők akik növelik a hit erejét:

Mi kell ahhoz, hogy ez a tudás feltörjön a mélyből? Egy tanító? Egy mentor? Vagy egy coach?

Mindegy, hogy minek nevezzük, de bizonyára jól jön egy segítő mellénk és kerozinnak pedig ott a pozitív gondolkozás.

Összefoglalva: A hit ereje Brian Tracy vagy más tolmácsolásában, nagyon fontos dolog.

A mindennapokban ilyen figyelmeztető tanítások nélkül sokkal kevesebb lenne a teljesítményünk és boldogtalanabbak is lennénk.

Az ÖNISMERET irányába első lépésként ajándékba küldök neked egy személyiség tesztet.

Töltsd ki és küldöm számodra, hogy melyik típusba tartozol!

Posta János Tréner és Coach

BÁTOR ÉLETET!

Legfrissebb bejegyzések

A 10 leggyakoribb probléma a home office-ban

A 10 leggyakoribb probléma a home office-ban

Mi a 10 leggyakoribb probléma, amire a home office esetén panaszkodnak a dolgozók?   A távmunka szabadsága csábító (ki ne szeretne pizsamában meetingelni?), de a kezdeti lelkesedés után gyakran jelentkeznek ugyanazok a nehézségek. Nem vagy egyedül: a home...

A pénz öt arca: A kacatoktól a szabadságvarázslókig

A pénz öt arca: A kacatoktól a szabadságvarázslókig

      A pénz öt arca: A kacatoktól a szabadságvarázslókig   A pénz, amit előteremtettél sokféle képen távozhat a zsebedből. Lehet egy nagy gyűjteményed értéktelen kacatokból vagy felfegyverezheted magad szabadságvarázslókkal. Nagyon fontos az, hogy...

A pénz öt arca: A kacatoktól a szabadságvarázslókig

A pénz öt arca: A kacatoktól a szabadságvarázslókig

      A pénz öt arca: A kacatoktól a szabadságvarázslókig   A pénz, amit előteremtettél sokféle képen távozhat a zsebedből. Lehet egy nagy gyűjteményed értéktelen kacatokból vagy felfegyverezheted magad szabadságvarázslókkal. Nagyon fontos az, hogy...