A pénzügyi döntéseink háttere

Ahhoz, hogy megértsük, hogy mi a pénzügyi döntéseink háttere, egy kicsit kutakodni kell a tudatunk  háza táján is.

Nemrégiben olvastam arról, hogy az elménk milyen érdekesen működik. Ugyebár azt tudjuk, hogy két részre osztható, van a tudatos (éber) és a tudattalan elménk. Azt már annyira nem tudjuk, hogy mekkora a szerepük az életünkben. Meglepő az arányuk, 95/5% a tudattalan javára.

Azt szeretnénk hinni, hogy mi irányítjuk az életünket. Fontos döntéseket hozunk, és azt mindig mi hozzuk, és azok racionális döntések. Tudjuk, mit akarunk, merre megyünk és mi jó nekünk. 

Jártál már úgy, hogy megvásároltál valami nagyon szép ruhadarabot és aztán soha nem vetted fel?  Így utólag azt mennyire gondolod racionális döntésnek? Ugye annyira nem volt az?

Azt kell, hogy mondjam, hogy amit erről a tudomány ír, azt a saját életemet megvizsgálva rövid idő alatt igazolni tudom, hogy igaz.

Összegezve, az életünket a tudatalattinkban futó programok irányítják leginkább.

Gyermekkorból származó paradigmáink hatása a pénzügyi döntéseinkre

Sok dolgot gondolkodás nélkül, robotpilóta üzemmódban végzünk, de a tudatos döntéseink nagy része is csak úgy tűnik, hogy azok tudatosak. Igazából a háttérben (tudatalattiban) futó programok eredménye a döntéseink túlnyomó része. Ezek a programok nagyrészt gyermekkorunkban kerültek oda. 

Akkor még szűretlenül tódultak be az információk, melyek a mai napig erős hatást gyakorolnak gondolatainkra, tetteinkre. A pénzügyi döntéseink sokszor innen emelődnek be a mindennapjainkba.

Felnőtt korunkra már ott vannak a szüleinknek és a környezetünk hatásgyakorlóinak a lenyomatai és erős barázdákként szinte kitörölhetetlenek és megváltoztathatatlanok. De csak szinte! Erről még később beszélek.

Ezek nem rosszindulatú hatások, de sokszor igen károsak.

Szubliminális üzenetek is erősen formálják a pénzügyi döntéseinket

Van azonban egy másik módja programot rakni a tudatalattidba. Úgy hívják, hogy szubliminális üzenet.  Ezt használják a politikusok, a média és a kereskedelmi célú reklámok. Ennek egy célja van veled kapcsolatban. Irányítani téged. Nem a te érdekedben történik. Veszélyes!

Mindezeket a gondolatokat csak azért osztottam meg veled, hogy megértsd, hogy a következő néhány gondolat miért is született meg bennem.

Ezek a következők:

Életünk során rengeteget tanulunk. 3 év ovi, 8 év általános iskola, 4 év gimnázium, 5 év egyetem. Aztán még ki-ki mennyit képezi magát. Jó pap is holtig tanul, tartja a mondás, és ez így is van. Ha csak az iskolapados oktatást nézzük, az is 17 év. Nagyon megokosodunk ez idő alatt – gondolhatnánk.

De melyik részét edzettük a tudatunknak 17 évig? A tudatost. Egy kis ismétlés: A tudatos tudat szerepe 5% a tudattalané pedig 95%. A tudattalannal meg nem foglalkoztunk semmit.

Akkor ez így rendben van? Valaki eljuthat úgy egy doktori címig is akár, hogy a 95% százalékban az életünket irányító tudattalan kapcsán analfabéta? Ez azért sokkoló számodra is, ugye?

A tudatalattink kapcsán írtam, hogy a gyerekkori programok és a szubliminális üzenetek által berakott programok töltik meg azt. Van azonban számodra is lehetőség újra-programozásra és a hibás programok felülírására.

Agyunk újraprogramozása

Az agyunk működése során van, amikor olyan állapotba kerül, hogy úgy, mint kisgyermek korunkban, most felnőttként is bekerülhessenek a számunkra fontos és hasznos programok. Amikor agyunk alfa és théta hullámtartományban működik, ezt megteheted.

A meditáció különböző módjai segítséget nyújtanak benne, hogy a megfelelő állapotot elérd és bejuttasd a téged segítő információkat.

A pénzügyek területén, a vállalkozásodban is ugyanúgy hatnak a programok. A tudatos pénzügyi működésünkhöz is nagyon fontos megvizsgálni, hogy mik égtek belénk mélyen, és azok hogyan hatnak ránk.

A neten találtam egy olyan oldalt, ahol magyar közmondásokból 99 db volt összegyűjtve a pénzzel, gazdagsággal és szegénységgel kapcsolatban. Ezek is programok, amelyek sok-sok generáció óta futnak és formálnak minket. Ha az életedben a pénzügyeid területén szeretnél rendet tenni, akkor itt kell elkezdeni, az elméd eldugott bugyraiban. Ha ezekkel kész vagy, akkor jöhetnek a tudatos(abb) pénzügyi döntések is.

Sok szerencsét kívánok hozzá!

A cikkhez felhasznál kép: Szponzorált képek iStock – LIMITED DEAL: 20% off with PIXABAY20 coupon

Hasonló témájú bejegyzéseim:

https://postajanos.hu/tudtad-hogy-a-tudattalan/

https://postajanos.hu/robotpilota-uzemmod/

Az ÖNISMERET irányába első lépésként ajándékba küldök neked egy személyiség tesztet.

Töltsd ki és küldöm számodra, hogy melyik típusba tartozol!

Posta János Tréner és Coach

BÁTOR ÉLETET!

Legfrissebb bejegyzések

A BURNOUT megelőzése 12 lépésben

A BURNOUT megelőzése 12 lépésben

  A BURNOUT megelőzése 12 lépésben   Thomas M. H. Bergner,  Burnout, A kiégés megelőzése 12 lépésben címmel megjelent könyve alapján szeretném bemutatni számodra, hogy a kiégés kapcsán mit tehetsz. A lépések felsorolását követően, minden egyes lépést egy-egy...

A BURNOUT tüneteinek 4 csoportja

A BURNOUT tüneteinek 4 csoportja

    A burnout tüneteinek 4 csoportja   A burnout tüneteket 4 csoportra oszthatjuk. Ezek a következők: a kiégés érzelmi,  szociális, szellemi és a testi tünetei A burnout legjellemzőbb érzelmi tünetei a lelkesedés elvesztése, a sértődékenység, ingerlékenység,...