A pénzügyi időgép

Sok sci-fi foglalkozik az időutazással és mindenféle masinákat kitalálnak ezekben a művekben, hogy bebarangolják a történelem izgalmasnak vélt korszakait, de ezek csak fikciók és érdekes olvasmányok az unalmas hétköznapokból kiszakadni vágyók részére. Én viszont tényleg megtaláltam az időgépet. Igaz, hogy ez az eszköz csak a bankokban által működtetve  és csak pénzügyi termékeken keresztül fejti ki a hatását az életünkre, de attól még időgép. Egy speciális pénzügyi időgép.

Hogyan működik a pénzügyi időgép?

Lássuk!

Mi emberek általában nem úgy élünk , hogy egyrészről van egy munkánk, amiből termelődik bizonyos pénzünk, másrészről pedig vannak terveink és annak a megvalósítása épp annyi pénzt igényel, mint amennyi termelődik. Ezért csalunk. Vagy így, vagy úgy.

Ha valakinek a tervéhez a szükséges pénz sokkal több, mint amennyit a jelenben elő tud teremteni a munkájával, akkor e gépezeten megnyom egy gombot, amire az van írva, hogy hitel és már meg is valósíthatja a az álmát.

Ebben az esetben az említett személy a jelenben éli fel a jövőbeni lehetőségeit. Most költi el a meglévő pénzét és még azon felül valaki másnak a megtermelt pénzét is. Persze a kölcsön vett összeget majd vissza kell fizetni. Azért később dolgozik meg e meghitelezett ember. Magyarul a jövőben olyan dologért fogja eladni a munkaerejét, amit már a múltban elköltött. Sőt mivel időben előrébb hozta a költekezését még plusz kamatokat is kell fizetnie. Ez így látható, hogy költséges működés. Kivéve azt az esetet, ha ebből a költségből olyat vásárolunk, ami több pénzt termel, mint amennyibe kerül a megvásárolt eszköz. Pl. Ha egy fagyi automatát vásárolsz hitelre és azt egy meglévő boltod előtt kihelyezed minimális költségen. Az üzleted pedig egy strand bejáratánál van, akkor az bizonyára kitermeli a kamatot a tőkét meg még hasznot is. Így annyira nem fájdalmas, ha meg kell fizetni az „időgép” árát.

Az időgép másik fokozata, amikor később akarjuk elkölteni a munkánkkal megtermelt pénzt, mint ahogy azt megkeressük. Ilyenkor amíg nincs rá szükségünk, addig kölcsönadjuk és mi kapunk érte plusz pénzt, amiért a jelenben lemondunk az elköltéséről. Ilyenkor a pénz árát nem mi fizetjük meg, hanem nekünk fizetik meg. Ha  infláció feletti ez az ár, akkor élvezhetjük a kamatos kamat jótékony hatásait és a pénzünk nem lineárisan, hanem exponenciálisan lesz képes növekedni. Az ilyen döntéseink elvezethetnek abba a világba, ahol már nem a munkaerőnk, hanem a vagyonunk az alapja a megélhetésünknek.

 

Az ÖNISMERET irányába első lépésként ajándékba küldök neked egy személyiség tesztet.

Töltsd ki és küldöm számodra, hogy melyik típusba tartozol!

Posta János Tréner és Coach

BÁTOR ÉLETET!

Legfrissebb bejegyzések

A BURNOUT megelőzése 12 lépésben

A BURNOUT megelőzése 12 lépésben

  A BURNOUT megelőzése 12 lépésben   Thomas M. H. Bergner,  Burnout, A kiégés megelőzése 12 lépésben címmel megjelent könyve alapján szeretném bemutatni számodra, hogy a kiégés kapcsán mit tehetsz. A lépések felsorolását követően, minden egyes lépést egy-egy...

A BURNOUT tüneteinek 4 csoportja

A BURNOUT tüneteinek 4 csoportja

    A burnout tüneteinek 4 csoportja   A burnout tüneteket 4 csoportra oszthatjuk. Ezek a következők: a kiégés érzelmi,  szociális, szellemi és a testi tünetei A burnout legjellemzőbb érzelmi tünetei a lelkesedés elvesztése, a sértődékenység, ingerlékenység,...