A vásárlási spirál

      Kedves Olvasó! Egy időutazásra szeretnélek invitálni. Úti célunk a felvilágosodás kora és annak fővárosa, Párizs. A téma pedig, hogyan húz le a vásárlási spirál anyagilag a mélybe.

Diderot-effektus, avagy a törvényszerűség, amit érdemes megszegni

Főhősünk Denis Diderot, aki a kor kiemelkedő alakja volt. Mondhatnánk úgy is, hogy polihisztora. Hisz egy személyben volt filozófus, író, enciklopédista, műkritikus, irodalomkritikus, műfordító, történész, politológus és lexikográfus. Egy valami azonban nem volt. Pénzügyeiben tudatos.

E hiányosságára mutat rá a következő történet:

Diderotnak, amikor a lánya eladó sorba került, azzal a ténnyel kellett szembesülnie, hogy nincs pénze a lányának biztosítani a hozományát. A kilátástalan helyzetre egy csodálatos esemény adott megoldást. Nagy Katalin cárnő épp ekkoriban  úgy döntött, hogy a híres tudóstól megvásárolja annak egyedülálló könyvtárát. A vételár 1000 líra volt. (mai értéken kb. 15M Ft)

A hozomány dolga megoldottnak látszott. Az összeg még arra is elegendő volt, hogy Diderot magára is költsön belőle. Vett is egy gyönyörű és igen drága piros karmazsin köpenyt. A köpeny teljesen felborította az eddigi életének kopottas környezetét. Hogy az egyensúly visszaálljon egy vásárlási lavinát indított el. Így a szobájába új szőnyeg, mahagóni íróasztal és bőr fotel került.

Az új környezet gyönyörű a pénztárca pedig üres lett egy pillanat alatt. Sőt még némi adósság is felhalmozódott.Ugyanúgy kilátástalan lett a helyzet hozomány ügyben. A vásárlási spirál igencsak mélyre húzta ezt a nagyszerű koponyát!

 

A Diderot effektus és Mi

Fejcsóválva be is fejezhetném az írást, de az a helyzet, hogy Mi, a mai kor modern emberei semmivel nem vagyunk tudatosabbak főhősünknél. A Diderot effektus egy örök érvényű törvény. Lényege, hogy egy új tárgy birtoklása, újabb tárgyak megvásárlását generálja. Bele kerülünk egy vásárlási spirálba, ahonnan nagyon nehéz kikecmeregni.

Gondolkodtam rajta, hogy nekem volt-e hasonló élményem. Jelentem: volt. Most itt meg is osztom veled az egyik történetemet. Általában fekete, szürke vagy sötétkék öltönyeim vannak. Egyszer aztán felrúgtam ezt a szokásomat és vettem egy mogyoróbarna öltönyt.

De ez nem mutatott olyan jól a fekete cipővel, mint ahogy az előző öltönyeim, ezért vettem egy barna cipőt is. Barna nadrág fekete zokni és barna cipő. Igen, az történt amire gondolsz. Kellett néhány pár barna zokni. Öltözködési alapszabály, hogy a cipő és az öv színe meg kell, hogy egyezzen. Vettem övet is. Kell egy barna színnel harmonizáló nyakkendő és ing is.

Mindent összeszámolva az öltöny árát meghaladta az egyéb ruhaneműk ára. Hasonló mintázat figyelhető meg a viselkedésemben lakásfelújítás, autó vásárlás és még sok más területen is.

Neked milyen élményed van ami hasonló a Diderotéhoz vagy az enyémhez? Mert bizonyára van. Szerintem, ha sorra veszed a saját példáidat nagyon jól elszórakozol rajtuk. Ami ennél is fontosabb egy picit tudatosabbá is válsz, hogy ne kezdje ki a jólétedet a vásárlási spirál. Jó szórakozást kívánok hozzá!

A bloghoz felhasznált kép: Szponzorált képek iStock – LIMITED DEAL: 20% off with PIXABAY20 coupon

Az ÖNISMERET irányába első lépésként ajándékba küldök neked egy személyiség tesztet.

Töltsd ki és küldöm számodra, hogy melyik típusba tartozol!

Posta János Tréner és Coach

BÁTOR ÉLETET!

Legfrissebb bejegyzések

Újévi tervezés

Újévi tervezés

ÚJÉVI TERVEZÉS   Nyakunkon az ÚJ ÉV.  Új év és új tervek és az óév összegzése. Ilyenkor jönnek sorban  az ember gondolatai. Mi is történt az előző évben? Mire lehetünk büszkék és mi az ami keserűséggel tölti el a szívünket? Sok-sok fogadalom, ami ezen a szinten...

Asszertivitás

Asszertivitás

AZ ASSZERTÍV KOMMUNIKÁCIÓAz asszertivitásról általában a következőket szokták írni: Az asszertivitás, vagy asszertív kommunikáció egy olyan tanulható készség,  amikor valaki magabiztosan tud megnyilvánulni érzelmileg nehéz szituációban is, anélkül, hogy passzív vagy...

A BURNOUT megelőzése 12 lépésben 5.-6. lépés

A BURNOUT megelőzése 12 lépésben 5.-6. lépés

  A BURNOUT megelőzése 12 lépésben 5.- 6. lépés: Az önbizonyosság, a tartós elégedettség Az önbizonyosság Ebből a fejezetből a perfekcionizmusról, a delegálásrólés a pénz szerepéről szeretnék néhány gondolatot megosztani. A perfekcionizmus: Jelentése: tökéletességre...

 

A BURNOUT megelőzése

12 lépésben

5.- 6. lépés: Az önbizonyosság, a tartós elégedettség

Az önbizonyosság

Ebből a fejezetből a perfekcionizmusról, a delegálásrólés a pénz szerepéről szeretnék néhány gondolatot megosztani.

A perfekcionizmus:

Jelentése: tökéletességre való törekvés, törekedés, maximalizmus. Olyan emberekre mondják, akik rendkívül nagy figyelmet fordítanak a részletekre, és arra törekszenek, hogy minden tekintetben tökéletes legyen, amit csinálnak. Ezek az emberek magas színvonalon dolgoznak, azonban a túlzott tökéletességre való törekvés hátráltathatja az előrehaladást

A perfekcionizmus szó hallatán sokan arra gondolnak, hogy ezzel a tulajdonsággal rendelkező ember, minden részletre kiterjedően túl aprólékos és a tökéletes munkát végeznek.

Azonban tudni kell róluk, hogy  túl kevés feladatot tudnak megvalósítani, mert nem tudják tökéletesen végrehajtani, így általában lezárni sem képesek őket. A burnout kapcsán ez egy fontos momentum.

Gondoljunk csak bele, hogy ha olyan helyzetben vagyunk, hogy egyszerre sok nyitott feladat áll előttünk és ezeknek a száma nem csökken, hanem csak nő, az mennyire nyugtalanná tesz minket.

Delegálás:

A delegálás nem más, mint személyes feladatunk, felelősségünk átruházása a közös munka javítása érdekében. Sok emberben azonban gátlás mutatkozik, hiszen úgy gondolja, hogy más nem rendelkezik olyan képességekkel, hogy megcsinálja a feladatot, vagy úgy gondolja, hogy a másik is el tudja ugyanazt a feladatot  végezni, hasonló vagy akár jobb minőségben, akkor rájöhet a szervezet, hogy ő nélkülözhető, pótolható.

Azonban, ha ez megfelelő kommunikációval társul, egy jó vezető megmutathatja, hogy milyen mélyen bízik munkatársaiban.

A feletteseinek pedig megmutathatja milyen jó képességű kollégákat választott és nevelt ki.

A kiégés és a pénz kapcsolata:

Thomas M. H. Bergner könyvében a Burnout A kiégés megelőzése 12 lépésben,  néhány fontos szabályt tisztáz , mint például határozzunk meg egy maximálisan elkölthető havi összeget vagy minden kiadás előtt tegyük fel a kérdést, hogy tényleg szükség van-e rá?  Ez a gondolkodásmód nem más, mint hogy különbséget tudunk tenni a szükségletek és az igények között. A szükséglet olyan pénzköltés, mely nem vagy nem teljesen kiiktatható. Például enni feltétlenül szükséges. Maximum a homár helyett a zsíros kenyeret választjuk, de teljesen nem lehet ezt a költséget lenullázni. Az igény pedig a hétvégi futball meccs.  Ha kimarad akkor az életünk még teljesen egész, nem jár olyan veszteséggel, ami problémát okoz.

Másik fontos kiégést csökkentő pénzügyi lépés : Ha hosszú távú anyagi elkötelezettséget vállal, kössön hozzá hosszú távú hitelbiztosítást is. Gondoljunk bele, hogy egy harminc évre felvett lakáshitel esetén mekkora problémát okozhat, ha valaki egy baleset miatt elveszíti a pénztermelő képességét. Egy életbiztosítás lehetőséget biztosít ennek a rossz lehetőségnek a nyomasztó érzésétől megszabadulni.

A tartós elégedettség

Akkor lehetünk tartósan elégedettek, ha saját utunkat járjuk, azonban, ha ez az érzés hiányzik, meg kell vizsgálnunk az okait. Alapvetően akkor vagyunk elégedettek, ha döntéseket hozunk és azok mellett ki is tartunk, így lesz az elégedettség saját hatékonyságunk következménye. Érdemes ellentétesen is megközelíteni a fogalmat, ezáltal talán könnyebb megérteni is, tehát akkor vagyunk elégedetlenek, ha nem kapjuk meg azt, amit szeretnénk, tehát az igényről, a kívánságról, a hiányról vagy vágyakozásról szól az elégedetlenség.