BRAINSTORMING
Brainstorming avagy az ötletroham:
Az előző bejegyzésem kapcsán jött az ötlet, hogy írjak a brainsormingról, erről a hatékony munkamódszerről.
Az önismeret és cégvezetés címmel íródott bejegyzésemben megemlítettem egy idézetet, amit egy ismerősöm ebéd közben mondott nekünk.
Miután elolvasta, felhívta a figyelmemet, hogy azt nem is Ő mondta, hanem az egy reakció volt az ő gondolataira. Próbáltam kinyomozni, hogy honnan is ered ez a mondat, de már a feledés sűrű ködébe veszett.
Ezzel a kis történettel csak arra akarok rávilágítani, hogy amikor gondolkodni képes és hajlandó emberek összeülnek sokkal távolabbra jutnak, mint külön-külön. Nem az a lényeg, hogy ki mit tett bele a közösbe, hanem hogy hová tud fejlődni a gondolat.
Mi kell a brainstorming-hoz?
A brainstorming-hoz először is gondolkodó emberek kellenek, ön- és egymást korlátozó körülmények nélkül. Senki nem főnök, senki nem okosabb a másiknál, senki nem együgyű és minden gondolat egyenértékű. Senki sem gyakorol a destruktív kritikát és ezzel nem vagdossa vissza a gondolatok kreatív szárnyait.
Sőt, ha a kollégák elakadnak a “repülésben” még az is belefér a módszer hatékonyságát előmozdító eszközök tárházába, hogy az ülést vezető szándékosan egy irreális “hülyeséget” mondjon, mert ezzel el tudja hesegetni azt a gondolatot másokból, hogy amit mondanának az butaság.
Egy példa a brain-storming kapcsán:
Egy tanárom mesélt az egyik csoki gyárnál történt káprázatos eredményről, ami az ötletroham eredményeként született meg:
Diós töltelékű csokoládé készítésénél rengeteg dióbél került a kukába pucolás közben. Próbálták ezt csökkenteni a bér emelésével, új eszközökkel stb…, de mindhiába.
És egy kreatív megbeszélésen elhangzott egy „baromság”. Belülről pucoljuk meg a diót. És tovább gondolták és ez adta a megoldást.
A diómosó vízbe tettek egy bizonyos anyagot, ami megpuhította a dió héját és egy ki tűvel durranó gázt vezettek a belsejébe. A héj leesett a bélről és nem volt hulladék.
Ez az „1millió Dolláros” ötlet, ahogy szokták mondani. És mi kellett hozzá? Szabadság a gondolatoknak és egymás ötleteire építő közösség.
Saját vállalkozásodban gyakran kevés az ember, így nincs lehetőség az ilyen alkotóközösség megteremtéséhez. Mi a megoldás?
Brian Tracytől tanultam, hogy ha egyedül kell megoldanunk a problémáinkat, akkor a mindstorming módszer keltheti életre a szunnyadó kreativitásunkat.
A módszer lényege, hogy 20 ötletet kell papírra vetnünk. Az ötödik után már lehet, hogy szenvedni fogsz, de fontos, hogy folytasd. És valószínűleg a végén jönnek az igazán kreatív ötletek. Ez 5000 ötlet egy évben. Van ennél nagyobb kincsestárad bármiből is?
De, ha másokat is be tudsz vonni a folyamatba, akkor hozz létre Mastermind csoportot, ahol az egyének kreativitása nem összeadódik, hanem hatványozódik.
Segítségedre lehet az is, ha tréningeken, szemináriumokon vagy más képesség fejlesztő eseményeken veszel részt. Ne gondold, hogy a tanulás szégyellni való dolog. Felnőtt korban megválaszthatod, hogy mit tanulsz és kimazsolázhatod azt, ami neked a hasznodra lehet.
Amennyiben nem szeretnél lemaradni az új bejegyzéseimről iratkozz fel:

Bátor életet!
Posta János tréner&coach
Legfrissebb bejegyzések
A 7 pénzügyi paradigma
A 7 pénzügyi paradigma A 7 pénzügyi paradigma valamelyike mindannyiunkra jellemző. Ismerd meg Őket és ne hagyd, hogy hátráltassanak az életedben! Egy vicces történet a pénzügyi paradigmákról Az alábbi bejegyzésem ötlete onnan ered, hogy láttam egy vicces képet,...
Átkeretezés
Átkeretezés Az alábbiakban megosztok veled egy olyan történetet, amiből megértheted, hogy nekem mit is jelent az átkeretezés. Minden csak attól függ, hogy milyen a mi megközelítésünk. Ugyanaz a dolog lehet jó és lehet rossz. Egy kézen fogható példa a víz kapcsán...
Célkitűzés és megvalósítás
Célkitűzés és megvalósítás A pénzügyi sikerünkhöz – és az élet egyéb területén elérendő sikerekhez is – szükséges, hogy legyen egy konkrét célunk, amely biztosítja számunkra az érzelmi muníciót, ahhoz, hogy ne csak egy álomról beszélhessünk, hanem egy...
Elérhetőség
Kérem, vegye fel velem a kapcsolatot, 24 órán belül válaszolok az e-mailekre
Debrecen
+36 30 742 1432