Én üzenet az erőszakmentes kommunikáció jegyében
A következő néhány sorban megmutatom neked, hogy mennyire fontos az ÉN üzenet az erőszakmentes kommunikáció szempontjából.
Sokszor nem is hinnénk, hogy a szavaknak mekkora ereje van. Pedig ereje van. Óriási ereje. Forradalmak robbannak ki egy-egy jókor elhangzó szónoklat hatására.
Számomra például a Himnusz felcsendülése minden egyes alkalommal magával ragadó élmény. De bizonyára mindenkinek van olyan vers vagy dal, amitől túlcsordulnak az érzelmei, mert valamihez kötődik a szöveg illetve dallam. Tehát maradjunk annyiban, hogy a szavak megfelelő formálása, ilyen vagy olyan érzelmeket váltanak ki belőlünk.
Az asszertív kommunikáció kulcsa az én üzenetek:
Ha tudatosan fogalmazunk, akkor elérhetjük a másik fél részéről az együttműködést a szembenállás helyett. Az asszertivitásnál ez egy nagyon fontos szempont. Célunk ugyanis, hogy a dolgok szándékunk szerint zajlódjanak és a kapcsolat se romoljon meg a másikkal.
Jellemzően ami számunkra egy negatív élmény (zavar minket, rosszul esik, vagy egy szituáció balul sül el), azért a másikat hibáztatjuk.
A megoldást is a másiktól várjuk. Magunkat maximum elszenvedőként látjuk az eseményben. A probléma dühöt vált ki belőlünk.
(Vagy, ha a düh elfojtásra kerül és átalakul haraggá, akkor egyszer bombaként robban egy másik helyen és másik szituációban. Na, ez még nagyobb áldozatokkal jár.)
Úgy tudunk asszertíven viselkedni – és ahogy azt már láttuk, ez mindenkinek a hasznára van – , hogy a mondataink nem a másik negatívumairól szólnak, hanem arról beszélünk, hogy velünk mi van.
Az erőszakmentes kommunikáció TE üzenetek helyett, ÉN üzeneteket használ.
TE üzenet: A másik tetteiről beszélünk, amelyek negatívak. rosszul csinált valamit, elfelejtett valamit, és itt sorakoznak a negatív jelzők.pl: Megígérted, hogy elmosogatsz, de már megint itt hagytál mindent az asztalon. Miért nem érsz ide sohasem időben?
Mindig elkésel. Nem küldted el a jelentés. A TE üzenet, az a másik félt sokszor arra sarkalja, hogy mint megtámadott, védekezzen és vitára kelljen veled. Ebből aztán kikerekedhet egy jó kis veszekedés, de a megoldás felé egy lépést sem fogtok tenni.
Én üzenet: Egyes szám első személyben fogalmazunk. Saját magunkról beszélünk. A magunk érzéseiről, vágyairól, szükségleteiről a számunkra előnyös megoldásokról. Így, mivel a másikat nem hibáztatjuk, az nem kezd el védekezni és nem bocsátkozunk egy parttalan vitába egymással.
Az ÉN üzenet felépítése:
„Én (ide írjuk le, az érzelmeinket) vagyok, mikor te (ide írjuk le a másik cselekedetét), mivel (ide írjuk le, hogy miért váltja ki a másik cselekedete belőlünk az érzelmet)
Eredeti mondat: Te nem értékeled a munkámat.
Átalakítva Én üzenetté: Szomorú vagyok, hogy nem értékeled a munkámat, pedig még túlórázni is bent maradtam. Vagy: Igazságtalan vagy! Helyette: Nekem rosszul esik amit mondtál, mert szerintem nem igazságos.
Az én üzenetek sajátossága:
Az ÉN üzenetek sajátossága, hogy mindig van benne egy érzelem a közlő részéről. Ez több okból is fontos. Ha feltárom az érzéseimet, akkor az bizalmat kelt, mert ilyen esetben őszinteséget feltételeznek rólunk.
Mivel a másik látja, hogy nem bántani akarjuk, hanem nekünk is rossz a helyzet ezért nem támad, hogy magát védje. Bizonyára ismered a biológiai tanulmányodból, hogy az állatok, amelyeket sarokba szorítottak, azok is vadul megtámadják azt, aki oda kényszerítette őket.
Ez nálunk embereknél a kommunikáció szintjén hasonlóan működik. Másrészről az is tény, hogy a saját érzelmeimmel nem nagyon lehet vitatkozni.
Az első válaszreakció a meglepődés, hogy ez a kommunikáció nem a megszokott. A második reakció az elgondolkodás. Nem egy kommunikációs párbaj alakul ki, hanem egy megoldásorientált együttműködés.
A blog elején a szavak erejéről írtam. Hogy látod? Ugye milyen ereje van a szavaknak!!!

Legfrissebb bejegyzések
Eisenhower mátrix
Eisenhower mátrix Az Eisenhower mátrix fogalma: Az Eisenhower-mátrix egy hatékony eszköz az időgazdálkodásban. Négy negyedre osztja a feladatokat a sürgősség és fontosság alapján. Az első negyedbe a sürgős és fontos feladatok tartoznak, melyeket...
A BURNOUT megelőzése 12 lépésben 10. lépés: helyzettolerancia
A BURNOUT megelőzése 12 lépésben 10. lépés: helyzettolerancia Mi is az a helyzettolerancia? A helyzet tolerancia, különösen a kiégés szempontjából, az a képesség, hogy jobban kezeljük a stresszes helyzeteket. Nem elég, ha elkerüljük azokat, hisz akkor...
A BURNOUT megelőzése 12 lépésben 9. lépés: kettős kompetencia
A BURNOUT megelőzése 12 lépésben 9. lépés: kettős kompetencia A burnout kapcsán mint nevezünk kettős kompetenciának? A kettős kompetencia olyan helyzetet jelent, amikor egy személy egyszerre több szerepben és feladatkörben kell helytálljon. Ez gyakran előfordul a...
Elérhetőség
Kérem, vegye fel velem a kapcsolatot, 24 órán belül válaszolok az e-mailekre
Debrecen
+36 30 742 1432