Eredmény és hála

Nem túl gyakran gondolkodunk el azon, hogy milyen szuper korba születtünk.

Természetese sok hiba van a világban és tenni is kell mindenkinek a maga szintjén, azért, hogy ezeken javítson.

Én személy szerint fölöslegesen nem hűtöm és fűtöm a lakást, ha tehetem nem veszek igénybe közlekedési eszközt, hanem inkább gyalogolok és kerülöm a fölösleges csomagolóanyagokat. Nem szemetelek, sőt felszedem mások után is a szemetet., mert azzal is szépül a környezetem.

De térjünk vissza a hálához.
Ilyen könnyen még soha nem lehetett a téli zimankóból az otthonunkba lépve meleget varázsolni. A világ másik részére telefonálni vagy éppenséggel oda is utazni. Amikor azon bosszankodom, hogy lassú a net és eszembe jut, hogy sorkatona koromban volt, hogy egy egész nap nem volt elég, hogy továbbítsa a dandárparancsnokság felé a szükséges adatokat a betárcsázós net segítségével.

 

A mai nap történései

Amiért ez az egész hála dolog eszembe jutott az a mai nap történései. Elmesélem nektek gyorsan, hogy osztozni tudjatok velem az örömömben.

Néhány hónapja egy munkahelyi versenyben nyertem egy lehetőséget. Egy hétig használhatok egy új autót. Egy BMW X3-ast. Ma átvettem és sokkal nagyobb örömöt okozott, mint gondoltam volna. Ez egy kényeztetés. Eddig úgy gondoltam, hogy ez egy sznobság csupán. Most úgy gondolom, hogy sok-sok ember fáradozott azon, hogy, ha én ebbe az autóba beleülök, jól érezzem magam.

Sikerült.
Köszönöm! Tele van olyan aprósággal, ami a kényelmemet, a biztonságomat és a vezetési élményem magas fokát hivatott biztosítani.

A hála - Posta János írása

Ezek után az „autómmal” Elutaztunk Szegedre, ahol egy kollégám a kapcsolatait latba vetve segített kedvező áron szálláshoz jutnunk. Jó áron hármunknak egy szállodai szoba pótágyazva. Amikor kinyitottam a szobaajtót kiderült, hogy ez egy egész lakosztály 2 szobával, 2 fürdőszobával és egy óriási nappalival. Nagyobb, mint a lakásom. Az eredeti változat is roppant jó áron volt, de ez az extra változat tényleg ajándék.

 

Szóval örömködés van.

Úgy gondolom, hogy néha – mondjuk most – hálát kell adni azokért a lehetőségekért, amik feltárulnak előttünk és be kell lépni azokon a kinyíló ajtókon, amelyek a boldogságunkhoz vezetnek.

És az élmény videója =>

KÉSZÜLJ A LEGJOBBRA!

online képzés, amely elérhető lesz bárhonnan a VILÁGBÓL!

Pénzenergetikai Szeminárium bárhonnan

Amennyiben megrekedtél és már unod az egy helyben toporgást, arra biztatlak, hogy próbáld ki, hogy a te életedhez mivel járulhatok hozzá!

Posta János tréner, coach, üzleti coach Debrecen
Bátor életet kívánok!
Posta János tréner, coach, üzleti coach Debrecen

Legfrissebb bejegyzések

Gazdagító szokások

Gazdagító szokások

    GAZDAGÍTÓ SZOKÁSOK             Ha az ember szeretne egy bizonyos csoporthoz tartozni, akkor érdemes tanulmányozni, hogy akik már odatartoznak azokban mi a közös. Ha megismerjük  a szokásaikat és mi is azokat követjük, bizonyára közelebb kerülünk az áhított...

Cashflow négyszög

Cashflow négyszög

Cashflow négyszög Te hol helyezkedsz el a cashflow négyszögben? És hol szeretnéd látni magad a mátrixban? „Az anyagi függetlenség eléréséhez vezető út nehéz, de ennél sokkal-sokkal nehezebb egy életet anyagi függésben leélni.” Azt hiszem, hogy mindannyiunk nevében...

Cashflow mátrix

Cashflow mátrix

Cashflow mátrix Te hol helyezkedsz el a cashflow négyszögben? És hol szeretnéd látni magad a mátrixban? „Az anyagi függetlenség eléréséhez vezető út nehéz, de ennél sokkal-sokkal nehezebb egy életet anyagi függésben leélni.” Azt hiszem, hogy mindannyiunk nevében...

 

 

Elérhetőség

Kérem, vegye fel velem a kapcsolatot, 24 órán belül válaszolok az e-mailekre

Debrecen

+36 30 742 1432