Ezt tanultam Brian Tracy-től a hit erejéről

       A lentiek megírására az inspirált, hogy egy szülői értekezleten ültem, ahol a tanárok azt taglalták, hogy a gyerekek lusták, nem figyelnek, neveletlenek, „kütyüznek” és hasonló botrányos dolgokat művelnek. Ez a szitu nagyon ismerős volt számomra a diákkoromból. Nemegyszer ültem be úgy órára, hogy előtte elmondták nekünk, hogy milyen tehetségtelen, lusta banda vagyunk. Elég nehéz egy ilyen előjáték után a csillagokat megcélozni és kitűnően teljesíteni órán. Volt feleségemtől is gyakran hallottam a panaszt a diákjai értéktelenségéről. Sok megfáradt elfásult pedagógust látni, ami nekik sem kelleme érzés, a gyerekeknek meg egyenesen a bőrére megy. Bizonyára van oka ennek, de én most nem erről kívánok írni. Ehhez képest van egy másik megközelítése is a diákoknak. Inkább ezt szeretném veletek megosztani.

       Mint azt bizonyára tudjátok, nagyra tartom Brian Tracyt és szoktam hallgatni a hang anyagait, olvasni a könyveit, sőt személyesen is hallhattam a nagy tanítót. Tőle hallottam a következő történetet:

       Az eset egy amerikai iskolában történt. Az igazgató behívatott magához 3 tanárt és a következőket mondta nekik:

                                             -Önök az iskola 3 legjobb tanára. Az a megtiszteltetés érte Önöket, hogy egy olyan speciális osztályt taníthatnak, amely tanulóit az iskola legjobb diákjaiból válogattunk össze. Azt szeretném, hogy az év végére kimagaslóan jó eredményt érjenek el velük!

     Elkezdődött a tanév és a tanárok nagy lelkesedéssel és odaadással képezték a gyerekeket. A gyerekek nagy odaadással és érdeklődéssel sajátították el a speciális és zseniális órai anyagot. Tanár, diák egyaránt örömmel és szorgalommal volt jelen az órákon és habzsolták a tudást. Évvégére óriási eredményeket értek el. Az állam egyik legjobban teljesítő csapatává váltak. Tanulmányi versenyeket nyertek és hírük ment mindenfelé. Aztán év végén az igazgató ismét behívatta a 3 tanárt. Elmondta nekik, hogy igazából egy kísérlet részesei voltak. A gyerekek, akiket összeválogattak számukra, azok nevei találomra egy kalapból lettek kihúzva. Nem voltak tehetségesebbek, sem szorgalmasabbak a többieknél. Ezen a tanárok elcsodálkoztak. Akkor hogy tudtuk őket magasan a többiek felé emelni? És ekkor elmosolyodtak:

                                            – Hát persze! Mi vagyunk a legjobb tanárok az iskolában. Ezért.

       Az igazgató fejcsóválva folytatta:

                                          – Nem kedves kollégák. Maguk sem a tudásuk miatt lettek kiválasztva. Önöket is egy kalapból húztuk ki.

     Megdöbbentek. Kiderült, hogy átlagos tanárok, de ez a helyzet őket is kiemelte a többi átlagos tanár közül. Szerinted mi történhetett, hogy így megváltozott a gyerekek és a tanárok  teljesítménye? Lehet, hogy mindannyian zseniálisak vagyunk csak a felszín alatt lappang a zsenialitásunk. Mi kell ahhoz, hogy ez a tudás feltörjön a mélyből? Egy tanító? Egy mentor? Vagy egy coach? Mindegy, hogy minek nevezzük, de bizonyára jól jön egy segítő mellénk és kerozinnak pedig ott a pozitív gondolkozás.

Bátor életet kívánok!