Flow és önismeret

Bizonyára sokszor hallotta már e két szót: flow és önismeret. De nézzük, hogy mit is jelentenek. Voltál már úgy, hogy miközben valamivel  foglalatoskodtál teljesen elragadott a tevékenység. Észre sem vetted, hogy mennyi időt töltöttél  vele.  Jó érzéssel töltött el.

Úgy gondolom, hogy mint minden divatossá váló új dolog, ez a kifejezés is gyakran kerül úgy a mindennapi szóhasználatba, hogy sokan nem is tudják, hogy mit is jelent pontosan.

A flow és önismeret, mindkét fogalmat érdemes a jelentésüket pontosan ismerni, mert fontos az életünkben. Mielőtt jobban elmerülnénk a flow-val kapcsolatos gondolatainkban, definiáljuk azt, hogy a hibás tudás ne okozzon félreértéseket a jövőben.

A flow definíciója:

A FLOW a környezetével koncentráltan foglalkozó embernek, speciális feltételekhez kötött interakciója során kialakuló, mentális állapot.

Miközben azt az érzést éli meg, hogy az idő múlásával folyamatosan halad egy saját maga által választott cél felé.

A flow a tevékenységre irányuló figyelem és nem maga az öröm. Nem saját magunkat vizsgáljuk miközben benne vagyunk az állapotban, hanem a teljes figyelmünket alávetjük a tevékenységnek.

    Ez így lehet, hogy kicsit szárazra sikeredett, de a további magyarázat remélem emészthetővé teszi a témát.

 

Amint  általában tudni szoktunk  flow-ról, az a következő:

A FLOW állapotában a kihívás és a képesség oly módon van harmóniában egymással, hogy a kihívás szükségessé teszi a képességeink maximális felhasználását, de azt nem haladja meg. 

Ha kismértékű a feladatban a kihívás és monoton a feladat, akkor unalmassá válik.

Pl.: Egy gyárban, szalag mellet betanított munkát végezni.

Ha viszont túl nagy a kihívás és a képességek nem állnak rendelkezésre és a folyamat közben sem lehet felfejleszteni oda, akkor viszont óriási stresszt okoz az ember számára ez az állapot.

Pl.: Tolmácsolni egy magas rangú delegációnak minimális nyelvtudással.

 

Amikor a folyamat közben megjelenik az „ÉN”, akkor rögtön kikerülünk a FLOW állapotából.

 

Az eddigiekben leírtakat már bizonyára sokan tudtátok. Amiért mégis úgy gondoltam, hogy foglalkozzunk vele az a következőkben leírt néhány felvetődött kérdés, amiket szeretném  veletek megosztani és kíváncsi vagyok rá, hogy ti mit gondoltok róla.

 

 

   A képességek kapcsán azon gondolkodom, hogy ki határozza meg azt, hogy nekem milyen képességeim vannak? Tudom magamról, hogy gyakran egy adott dologban  egészen  más mértékben  gondolom magamat tehetségesnek.

 

 

És abban is biztos vagyok, hogy az egyik és a másik időpillanatban teljesen jól látom magamat.

Mondjuk néha káprázatos mondatok hagyják el a számat és még saját magam is elcsodálkozom rajta, mert a mondat első szavánál nem reméltem hasonló végeredményt.

Máskor pedig nehezen rakok össze egy alany-állítmány-tárgy hármasából álló alapmondatot is. Akkor nekem mi a képességem?

Mind a két esetben szeretnék flow-ba kerülni, de a legjobb Énem-re hagyatkozva a második eset stresszes lenne, fordított esetben pedig unalmas.

Rám mindenben jellemző a hullámzó teljesítmény. Akkor nekem mi a képességem?

   És ha valaki nincs tudatában azzal, hogy ki is valójában. Márpedig ilyen van. Nézzük csak meg a Micimackó valamelyik epizódját és már is láthatunk egy önbecsülés hiányban szenvedő Malackát vagy egy magát végletekig túlértékelő Tigrist.

De, ha a mesék világából visszatérünk a valóságba, itt is vannak mindenki holdudvarában a művészi túlzások nélkül is ugyan ilyen figurák.

Önismeret nélkül elég rendesen el lehet bolyongani a FLOW mártixban, anélkül, hogy az áramlat részesévé válnánk.

   Summázva a felvetett gondolatokat, már megint arra jutottam, hogy az önismeret mindennek az alap köve.

   Örömömre szolgálna, ha hozzászólnál a leírtakhoz, mert érdekel másnak milyen gondolatok születnek a fejében, ha olvassa az írásomat.

Bátor életet kívánok!


Posta János tréner, coach, üzleti coach Debrecen

Legfrissebb bejegyzések

A burnout 3 fázisa

A burnout 3 fázisa

  Burnout fázisai A burnoutnak három három fázisa van. A következőkben  ezeknek a szakaszoknak a jellemzőit ismerheted meg. Agresszió és aktivitás: Ebben a fázisban a kulcsszó a harag és annak velejárója az agresszió. Legtöbbször az érintettnek fogalma sincs, hogy...

BURNOUT

BURNOUT

    Burnout  A következő néhány mondatban szeretném bemutatni, hogy mi is az a burnout szindróma, magyarul a kiégés. Rávilágítok a kiégés okaira és tüneteire. Mi is a burnout? Herbert Freudenberger német-amerikai pszichiáter az alábbiakat írta  a burnoutról:  A...

A pénzügyi időgép

A pénzügyi időgép

A pénzügyi időgép Sok sci-fi foglalkozik az időutazással és mindenféle masinákat kitalálnak ezekben a művekben, hogy bebarangolják a történelem izgalmasnak vélt korszakait, de ezek csak fikciók és érdekes olvasmányok az unalmas hétköznapokból kiszakadni vágyók...

Elérhetőség

Kérem, vegye fel velem a kapcsolatot, 24 órán belül válaszolok az e-mailekre

Debrecen

+36 30 742 1432