Hitelesen a hitelezésről

 

Kedves Olvasóm! Egy kis segítséget szeretnék számodra nyújtani arról, hogy a céged milyen módon tud pénzhez – hitel, lízing stb..- jutni.  Ezt már bizonyára a bankodban megtették, de nekem semmi féle érdekem nem fűződik egyik vagy másik hitelhez sem, illetve Bankhoz sem. Itt alapelveket, tapasztalatokat és hasznos tanácsokat kapsz.   Arról, hogy melyik banknál mi és hogy van és mi hol mennyibe kerül, nem kívánok információkat közölni. Ez oktató jellegű írás és nem célom az értékesítés.

 

Honnan veszem a bátorságot, hogy éppen én segítsek a banki dolgaidban? Nos, 15 éve ezen a területen tevékenykedek. KKV (SME) és MKV területen. Vagyis, mikro, kis és közép vállalatokkal, vállalkozásokkal foglalkoztam, foglalkozok. Reményeim és az ügyfeleim visszajelzése alapján jó tanácsokat adtam és így részesévé válhattam sok cég siker storyjának.

 

Miért írom le a tapasztalataimat? Mert más nem teszi. Vagyis, mert ha valaki ír róla az azért teszi, mert ügyfelet akar az olvasóból csinálni. Vásárlókat toboroz a „hitel boltba”. Én meg úgy gondolom, hogy nem csak a banknak kellene felvilágosítást adni, hanem szükséges lenne neked is biztonsággal közlekedni ebben a világban, hogy a banki tanácsadód szakértelmét ne utólag tudd megítélni, hanem az első mondata után.

 

Most ennyit szeretnék csak írni. Ha egyetértesz velem abban, hogy kell, hogy legyen a vállalkozóknak ilyen jellegű pénzügyi kultúrájuk és itt az oldalon hasznos egy ilyen jellegű „képzés” akkor kérlek, reagálj a bejegyzésemre!

Ajánlom figyelmedbe a MANI-FEST-KLUB tagságot, ahol olvashatod a  én bejegyzéseimet és másokét. 

Amennyiben megrekedtél és már unod az egy helyben toporgást, arra biztatlak, hogy próbáld ki, hogy a te életedhez mivel járulhatok hozzá!

Bátor életet kívánok!

Posta János tréner, coach, üzleti coach Debrecen

Elérhetőség

Kérem, vegye fel velem a kapcsolatot, 24 órán belül válaszolok az e-mailekre

Debrecen

+36 30 742 1432