Ki vagy TE és MIT mutatsz a külvilágnak?

    Egy nagyon érdekes és tanulságos dolog történt velem 2018 év őszén. A cég, ahol dolgozok, indított egy kiválasztási folyamatot, melynek én is a részese voltam. Ismét bebizonyosodott, hogy akkor tudom a legjobb formámat hozni, ha nem bújok bele semmilyen szerepbe, hanem saját magamat adom.
      Egyszerűbben fogalmazva: nincs az a jó szerep, amit el tudnék úgy játszani, hogy a valóságos énem felé kerekedjen, illetve nem tud a valóságos énem olyan rossz lenni, hogy ne legyen jobb egy felvett szerepnél. Na ez meg még bonyolultabb mondat lett. Na de sebaj. Elmesélem az esetet és érteni fogod.
   Egy nagyon profi cégnél jártam. Ők profilozással foglalkoznak. Leegyszerűsítve a folyamat 2 részből állt. Volt egy kitöltendő kérdéssor és egy AC teszt. Az első teszt a személyiség profilomat hivatott megállapítani. Természetesen az adott pozíció kapcsán, jelen esetben a coach feladatainak megfelelően vizsgálódik. Amásodik rész, az AC pedig egy adott helyzetgyakorlat folyamán a megfigyelők által ad ugyan ezekre a megfigyelési szempontokra választ. Hogy melyek ezek?
       Megbízhatóság, társas kapcsolatok kiépítése,  önfejlesztés, aktív hallgatás és másokra figyelés , empátia, problémamegoldó képesség, türelem, mások fejlesztése, eredményorientáció, stb…
    Nagyon érdekes tapasztalatokat szereztem. Az írásbeli teszt nagyon jó képességeket tárt fel bennem a hivatás kapcsán. Szinte minden területen,  azt jelezte vissza, hogy átlagon felüli képességekkel rendelkezem a coach hivatáshoz. Egy terület volt, ami elmaradt az átlagtól. Hogy melyik, az maradjon az én titkom. Meglepő módon a gyakorlati megmérettetésen teljesen más eredményt hozott. Nem igazán éreztem komfortosan magam a szituációban és ahogy a blog elején írtam a sikerem záloga, hogy nem játszok szerepet. Itt viszont pont ez történt. Elkezdtem coachot játszani. Az írásbeli teszt eredményének homlok egyenest az ellenkezője jellemezte a szituációt.
      Néhány nap elteltével a mérésben résztvevő egyik szakemberrel kielemeztük a történteket és levontuk a tanulságot. Miután kielemeztük a két feladatot, azok eredményének összevetése következett. Ezt egy mátrixban elhelyezve tettük meg.
      A két kevésbé érdekes négyzet a következő:  Az egyikben azok a képességek jelennek meg, ahol mindkét feladat átlag alatti képességet hoz és ezek fejlesztésre szorulnak. A másik négyzetben azok a képességek vannak, amelyeket egy SWOT analízisben erősségeknek mondanánk. Természetesen mindkét feladatban átlagon felüli az eredmény ennél a négyzetnél.
     A másik két része a mátrixnak sokkal tanulságosabb volt. Nekem a legtöbb tulajdonság abban szerepelt, ahol a képességek vizsgálatának nagyon jó volt az eredménye, viszont a második feladatban, ami gyakorlatias volt ott ezek nem jelentek meg. Magyarul bennem van a képesség, de az adott szituációban ennek nem adtam jelét. Illetve van egy olyan négyzet is, amikor egy gyengébb képességemet a szituáció során felül tudom írni és egy rövid ideig sokkal eredményesebben használom, mint amennyire az nekem erősségem lenne. Röviden összegezve a leírtakat. Ami gyönge, azt fejleszteni kell, más esetekben pedig komfort zónából kilépve felülírni (ez csak rövid ideig működik), ami erősség és a gyakorlatban nem akar előjönni, azt sok gyakorlással fel kell rázni ami pedig jól működő tulajdonság, azt pedig bátran használni kell.
    Remélem, hogy érthető volt számodra, amit írtam és neked is érdekesnek bizonyult ez a módszer.

AZ AKTUÁLIS KÉPZÉSEINKRŐL ITT TALÁLSZ INFORMÁCIÓT!

Amennyiben megrekedtél és már unod az egy helyben toporgást, arra biztatlak, hogy próbáld ki, hogy a te életedhez mivel járulhatok hozzá!

BÁTOR ÉLETET KÍVÁNOK!

Legfrissebb bejegyzések

Számvetés és újra tervezés 20-21

Számvetés és újra tervezés 20-21

  Számvetés és újra tervezés   Lassan ismét itt van az év vége. Ilyenkor sokszor számba vesszük, hogy mi is történt az elmúlt 12 hónapban. Eszünkbe jut, hogy január 1-én milyen fogadalmakat tettünk és elégedetten hátra dőlünk a székünkben örömmel, azzal az...

A legszebb férfi kor

A legszebb férfi kor

 A legszebb férfi kor   Néhány napja töltöttem be az 50-et. Ez aztán egy kerek szám. Elgondolkoztam a koromon, mint általában az emberek, amikor ilyen évfordulóhoz érnek. Előző két alkalommal, mindig volt egy-egy jóakaróm, aki megnyugtatott afelől, hogy az adott kerek...

A vélemény, ami elrontja a reggeli kávédat

A vélemény, ami elrontja a reggeli kávédat

A vélemény, ami elrontja a reggeli kávédat Bizonyára sokszor voltál már abban a helyzetben, hogy elterveztél valamit és ezt megosztottad másokkal, aztán miután meghallgatták és reagáltak rá elveszett a lelkesedésed, kételyek fogalmazódtak meg benned és meggyőzted...

Elérhetőség

Kérem, vegye fel velem a kapcsolatot, 24 órán belül válaszolok az e-mailekre

Debrecen

+36 30 742 1432