Mennyi pénz kell a nyugodt élethez?

 

        Bizonyára szeretnél nyugodtan élni és nem rettegni attól, hogy a dolgok folyásában valamiféle változás áll be, ami romba dönti az életed addigi menetét. Sok ilyen veszélyforrás van. Háború, katasztrófa, gyógyíthatatlan betegség. Ezek egyrészére van ráhatásunk, másokra pedig nincs . Van , aminek csekély az esélye és van ami minden ember életében előfordul. Itt most azon kockázatok egyikét vesszük górcső alá, amely könnyen megeshet mindenki életében, akár többször is. A jó hír viszont az, hogy fel tudunk rá készülni és csökkenteni tudjuk az általa okozott bajt. Arról nem is beszélve, hogy a bajok kísérő jelenségét a stresszt is távolt tarthatjuk magunktól. De akár az egész életünket stresszessé teheti a tudat, hogy  van valami ami bekövetkezhet. Ezt is megúszhatjuk, ha a lentiek szerint járunk el. Nálunk magyaroknál még erre közmondás is született. „Jobb félni, mint megijedni!” Én minden esetre inkább felkészüli szeretek és nem félni.

      Amiről a következő néhány sorban írok, az a pénzügyeink kapcsán felmerülő veszélyek elkerülésére ad egy jó módszert.

      Amikor kikerülünk az iskolapadból és a szüleink által nyújtott védőháló is megszűnik – azért sokunknál, az még sokáig ott áll készenlétben, ha véletlenül mégis kellene – és elkezdünk pénztermelő üzemmódban létezni, a pénzügyi szabadság mellé jár grátiszba a pénzügyi felelősség is. Mit értek ezalatt? Azt, hogy nem hagy az ember a jövője kapcsán esélyt, olyan előre nem várt eseményeknek, mint például a munkahelyünk elvesztése. Vagy esélyt teremtünk rá, hogy egy rossz munkahelyt ott tudjunk hagyni. Nem hagyjuk, hogy bizonyos események anyagi csődbe taszítsanak bennünket, vagy pedig bekorlátozzák a döntési lehetőségeink számát. Brian Tracy-től hallottam, hogy az emberek az igényszintje mindig együtt változik a jövedelmi szint növekedésével. Sőt még egy kicsit jobban nő annál. Ennek az eredménye, hogy karácsonykor és más  boltba terelő események során, amikor lehet áldozni az esztelen költekezéseinkkel a fogyasztói társadalom oltárán, az emberek már nem is a megkeresett pénzüket költik, hanem fogyasztói hitelek révén a jövőjüket élik fel. Brian Tracy  megoldási javasolta erre a következő:  Ahogy lépkedünk előre  a jövedelemszintek lépcsőin, a növekmény felével növeljük az életszínvonalunkat. A másik felét pedig tegyük félre és fektessük be a jövőnkbe. Így kielégíthetjük azt a vágyunkat, hogy jobb és jobb körülmények között élhetünk – amit persze megérdemlünk- , másrészről pedig a jövőnk sem egy cérnaszálon fog függeni.

Nagyon fontos, hogy válasszuk ketté a kasszánkból kiáramló pénzt. Egyrészt vannak az alapvető szükségleteink, másrészről pedig vannak az egyéb igényeink. Az alapvető szükségleteink alatt azt a minimumot értem, amit mindenképp finanszírozni kell. Akár mi is történik, ételre, lakhatásra szükség van. Az egyéb igényeink közül  pedig, egy  példa a heti termálfürdő látogstás ami fontos, de nélkülözhető tevékenység.

Ahhoz, hogy elkerülhetővé váljék számunkra az anyagi csőd esélye, annyi szabad pénzeszközzel kell rendelkeznünk, hogy 6 hónapra biztosítani tudjuk legalább az alapvető szükségleteinket. Ez sokkal kevesebb, mint ami jelenleg 6 havi költségünk, de elégséges vésztartaléknak. Mindenkinek ajánlom, hogy vegye elő egy havi bankszámlakivonatát és ilyen szemüvegen át  vizsgálja azt!

Ha azt szeretnénk elérni, hogy soha ne kelljen attól félnünk, hogy anyagilag ellehetetlenedünk, akkor annyi pénzt kell felhalmoznunk, aminek a hozama biztosítja számunkra a havi szükségleteink forrását. Az előző esetben a pénzünk elköltésével tudtuk biztosítani a szükségleteink kielégítését, itt viszont már az összegyűjtött összeg termeli ki a szükségleteink anyagi hátterét. Itt már a szükségleteink 150-szeresét kell felhalmoznunk. Arra számítva, hogy a befektetett tőkénk 8% hasznot hoz, fedezni tudjuk a havi alap kiadásainkat csak a hozamból.

Amire viszont a legtöbben vágyunk, az az, hogy legalább a mostani életszínvonalunkat biztosítsa a felhalmozott vagyonunk. Ezt úgy érhetjük el, hogy a jelenlegi havi költségeink 150-szeresét takarítjuk meg és annak a 8%-os hozama elég lesz ahhoz, hogy életünk végéig  a jelenlegi szintünkön tudjunk élni.

Persze a passzív jövedelem nem jelenti azt, hogy a későbbiekben nem dolgozhatnánk és nem termelhetnénk még több extra jövedelmet. Meg tehetjük, csak nem muszájságból.

 

Az ÖNISMERET irányába első lépésként ajándékba küldök neked egy személyiség tesztet.

Töltsd ki és küldöm számodra, hogy melyik típusba tartozol!

Posta János Tréner és Coach

BÁTOR ÉLETET!

Legfrissebb bejegyzések

A BURNOUT megelőzése 12 lépésben

A BURNOUT megelőzése 12 lépésben

  A BURNOUT megelőzése 12 lépésben   Thomas M. H. Bergner,  Burnout, A kiégés megelőzése 12 lépésben címmel megjelent könyve alapján szeretném bemutatni számodra, hogy a kiégés kapcsán mit tehetsz. A lépések felsorolását követően, minden egyes lépést egy-egy...

A BURNOUT tüneteinek 4 csoportja

A BURNOUT tüneteinek 4 csoportja

    A burnout tüneteinek 4 csoportja   A burnout tüneteket 4 csoportra oszthatjuk. Ezek a következők: a kiégés érzelmi,  szociális, szellemi és a testi tünetei A burnout legjellemzőbb érzelmi tünetei a lelkesedés elvesztése, a sértődékenység, ingerlékenység,...