PÉLDAKÉPEK
Kik is azok a példaképek?. A példakép nem más, mint egy személy, akinek olyan tulajdonságai vannak, amelyekkel azonosulni tudunk. A példakép egy áhított jövőbeli kép saját magunkról. A tetteink motorja, hogy oda jussunk, ahová Ő már elért.
Szeretem a sikeres embereket. Nem a csúcson levésük, hanem a csúcsra jutásuk nyűgöz le. A céltudatosságuk az eltökéltségük és az óriási munkabírásuk teszi őket számomra példaképekké.
Nekem is vannak és voltak példaképeim. A korosztályom férfi tagjai közül nagyon sokan áhítoztunk egy olyan testalkat után, mint amilyet Arnold Schwarzenegger tudhatott magáénak. Tömegével özönlöttek a srácok a konditermekbe. Az a sok-sok órányi izommunka, amit Arnold hatására elvégzett a korosztályom szerte a világon, villamos energiává konvertálva bizony egy kisebb várost – vagy egy világvárost is – kiszolgálna. Úgy gondolom, hogy nyugodtan mondhatom a body building tömegsporttá válásánál Schwarzengger bábáskodott. Vagy, hogy férfiasabbnak tűnjék az Ő harca tette világsporttá a testépítést.
De aztán ez a tulajdonsága kevésbé lett fontos számomra, meg jöttek az újabb és újabb filmsztárok is. A kigyúrt hősök tömegében Arnold fénye megkopott. Meg már kicsit cikivé is vált Arnold rajongónak lenni lenni .
Egy igazi példakép viszont képes a tökéletes testalkatnál többre is. Érettebb fejjel rá kellett jönnöm, hogy ez csak valami eredmény féle,valaminek az okozata és a nagyság másban rejlik. Schwarzenegger magában hordozza a sikert és úgy lépked át egyik területről a másikra, hogy az új területen is a csúcsra jut. Élsportoló. Bocsánat. Helyesbítek. Egy sportágat a semmiből bevezet a köztudatba. Kis túlzással új sportágat alkotott. Az akciófilmek ikonikus alakjává vált. Szenátor lesz az USA egyik legjelentősebb államában. Elnök csak azért nem, mert a törvények ezt nem teszik lehetővé. (Ez magánvélemény, de szívesen vitatkozok e kapcsán bárkivel) Egyszóval 3 kimagasló eredmény. Viszont az eredmények mögött valami megbújik és ez, amitől igazán példakép lehet valaki.
Szerencsére Arnold Schwarzenegger a sikerereinek a titkát feltárta előttünk és összegezte, hogy mi a dolgunk, hogy utána csinálhassuk. Vagy valami másban érjünk el óriási sikereket.
Íme:
Arnold Schwarzenegger 6 szabálya:
- „Bízz magadban! Áss mélyre magadban és kérdezd meg magadtól, hogy ki is akarsz lenni valójában.”
Nem a szüleiteknek és a tanáraitoknak kell megfelelni, hanem saját magatoknak. Ezt azért eléggé tönkre teszik a körülmények.
- „Hágd át a szabályokat! Döntsd le a korlátokat. Lehetetlen eredetinek, vagy a saját útját járónak lenned, ha nem ezt teszed.”
Az iskolában csak csupa szabály közé nyomorítanak minket. Az a jó, akivel nincs probléma. A munkahely hasonlóan „egyén gyilkos” közeg. Védd meg magad a „megmondó emberektől” és ne félj mást csinálni, mint amit elvárnak tőled!
- „Ne félj a bukástól! Ne félj meghozni a döntéseidet!” A sikerhez vezető út során a bukások elkerülhetetlenek. Nem az a tragédia, ha elbuksz. A siker és a kudarc ugyanazon a skálán található, csak a bukás alacsonyabban a siker pedig magasabban. A tragédia az, ha meg sem próbálod a dolgokat. Így kettő dolog történhet. Az egyik, hogy nem buksz el és nem szerzel így tapasztalatokat. A másik, hogy soha nem érsz el sikereket.
- „Ne hallgass a rosszakarókra!” Az nem baj, ha azt teszed, amit még soha senki nem csinált. Ne másokra figyelj, hogy mit mondanak. Mond azt, hogy „Igen. Meg tudom csinálni!!!” A törpék utálják az óriásokat. Ha egy ember sikert ér el, az rosszul esik annak, aki soha nem merte kipróbálni magát. A gyávaságára emlékezteti a dolog.
- „Dolgozd ki a beled!” Ne hagyj követ felfordítatlanul! „Ha nincs fájdalom, nincs növekedés.” Elengedhetetlen az erős vágy, ahhoz, hogy ember feletti munkát bírj elvégezni. De, ha van elég hajtóerő, akkor van elég energia és kitartás is.
- Visszaadás. Adj a közösségednek vissza abból, amit megszereztél! A családodnak, a városodnak a hazádnak. Ha visszaadsz, akkor neked még több lesz. Ez egy ilyen furcsa törvény.
Úgy gondolom, hogy a sikeressé válást nagyon szépen összegezte Arnold Schwarzenegger. Én ahogy látod, már hozzátettem a saját gondolataimat. Tedd hozzá te is a magadét! Mindenki számára jó mankó lehet ez a 6 pont, hogy a saját területén a csúcsra juthasson. És ez a saját terület bármilyen területre igaz. Ahol Te tevékenykedsz, bizonyára ott is van még hely a csúcson.
Azt kívánom neked, hogy Arnoldhoz hasonlóan boldogságban és megbecsülésben legyen részed! Használd ezt a kis útmutatót és érd el a céljaidat!
Ajándékba küldök neked egy személyiség tesztet. Töltsd ki és küldöm számodra, hogy melyik típusba tartozok!
Bátor életet kívánok!

Legfrissebb bejegyzések
Újévi tervezés
ÚJÉVI TERVEZÉS Nyakunkon az ÚJ ÉV. Új év és új tervek és az óév összegzése. Ilyenkor jönnek sorban az ember gondolatai. Mi is történt az előző évben? Mire lehetünk büszkék és mi az ami keserűséggel tölti el a szívünket? Sok-sok fogadalom, ami ezen a szinten...
Asszertivitás
AZ ASSZERTÍV KOMMUNIKÁCIÓAz asszertivitásról általában a következőket szokták írni: Az asszertivitás, vagy asszertív kommunikáció egy olyan tanulható készség, amikor valaki magabiztosan tud megnyilvánulni érzelmileg nehéz szituációban is, anélkül, hogy passzív vagy...
A BURNOUT megelőzése 12 lépésben 5.-6. lépés
A BURNOUT megelőzése 12 lépésben 5.- 6. lépés: Az önbizonyosság, a tartós elégedettség Az önbizonyosság Ebből a fejezetből a perfekcionizmusról, a delegálásrólés a pénz szerepéről szeretnék néhány gondolatot megosztani. A perfekcionizmus: Jelentése: tökéletességre...
A BURNOUT megelőzése
12 lépésben
5.- 6. lépés: Az önbizonyosság, a tartós elégedettség
Az önbizonyosság
Ebből a fejezetből a perfekcionizmusról, a delegálásrólés a pénz szerepéről szeretnék néhány gondolatot megosztani.
A perfekcionizmus:
Jelentése: tökéletességre való törekvés, törekedés, maximalizmus. Olyan emberekre mondják, akik rendkívül nagy figyelmet fordítanak a részletekre, és arra törekszenek, hogy minden tekintetben tökéletes legyen, amit csinálnak. Ezek az emberek magas színvonalon dolgoznak, azonban a túlzott tökéletességre való törekvés hátráltathatja az előrehaladást
A perfekcionizmus szó hallatán sokan arra gondolnak, hogy ezzel a tulajdonsággal rendelkező ember, minden részletre kiterjedően túl aprólékos és a tökéletes munkát végeznek.
Azonban tudni kell róluk, hogy túl kevés feladatot tudnak megvalósítani, mert nem tudják tökéletesen végrehajtani, így általában lezárni sem képesek őket. A burnout kapcsán ez egy fontos momentum.
Gondoljunk csak bele, hogy ha olyan helyzetben vagyunk, hogy egyszerre sok nyitott feladat áll előttünk és ezeknek a száma nem csökken, hanem csak nő, az mennyire nyugtalanná tesz minket.
Delegálás:
A delegálás nem más, mint személyes feladatunk, felelősségünk átruházása a közös munka javítása érdekében. Sok emberben azonban gátlás mutatkozik, hiszen úgy gondolja, hogy más nem rendelkezik olyan képességekkel, hogy megcsinálja a feladatot, vagy úgy gondolja, hogy a másik is el tudja ugyanazt a feladatot végezni, hasonló vagy akár jobb minőségben, akkor rájöhet a szervezet, hogy ő nélkülözhető, pótolható.
Azonban, ha ez megfelelő kommunikációval társul, egy jó vezető megmutathatja, hogy milyen mélyen bízik munkatársaiban.
A feletteseinek pedig megmutathatja milyen jó képességű kollégákat választott és nevelt ki.
A kiégés és a pénz kapcsolata:
Thomas M. H. Bergner könyvében a Burnout A kiégés megelőzése 12 lépésben, néhány fontos szabályt tisztáz , mint például határozzunk meg egy maximálisan elkölthető havi összeget vagy minden kiadás előtt tegyük fel a kérdést, hogy tényleg szükség van-e rá? Ez a gondolkodásmód nem más, mint hogy különbséget tudunk tenni a szükségletek és az igények között. A szükséglet olyan pénzköltés, mely nem vagy nem teljesen kiiktatható. Például enni feltétlenül szükséges. Maximum a homár helyett a zsíros kenyeret választjuk, de teljesen nem lehet ezt a költséget lenullázni. Az igény pedig a hétvégi futball meccs. Ha kimarad akkor az életünk még teljesen egész, nem jár olyan veszteséggel, ami problémát okoz.
Másik fontos kiégést csökkentő pénzügyi lépés : Ha hosszú távú anyagi elkötelezettséget vállal, kössön hozzá hosszú távú hitelbiztosítást is. Gondoljunk bele, hogy egy harminc évre felvett lakáshitel esetén mekkora problémát okozhat, ha valaki egy baleset miatt elveszíti a pénztermelő képességét. Egy életbiztosítás lehetőséget biztosít ennek a rossz lehetőségnek a nyomasztó érzésétől megszabadulni.
A tartós elégedettség
Akkor lehetünk tartósan elégedettek, ha saját utunkat járjuk, azonban, ha ez az érzés hiányzik, meg kell vizsgálnunk az okait. Alapvetően akkor vagyunk elégedettek, ha döntéseket hozunk és azok mellett ki is tartunk, így lesz az elégedettség saját hatékonyságunk következménye. Érdemes ellentétesen is megközelíteni a fogalmat, ezáltal talán könnyebb megérteni is, tehát akkor vagyunk elégedetlenek, ha nem kapjuk meg azt, amit szeretnénk, tehát az igényről, a kívánságról, a hiányról vagy vágyakozásról szól az elégedetlenség.
Elérhetőség
Kérem, vegye fel velem a kapcsolatot, 24 órán belül válaszolok az e-mailekre
Debrecen
+36 30 742 1432