ROBOTPILÓTA ÜZEMMÓD

 

 Mindannyian fejlődni szeretnénk. Többre vinni, mint ahol most tartunk. Van két énünk akik segíthetnek és gátolhatnak a törekvéseinkben. Az életemből vett példákon keresztül szeretnék rávilágítani, hogy milyen érdekes is az ember és az Ő tettei.
Hétvégén voltam egy tréningen, melyet Szabó Péter rendezett és tartott. Nagyon kedvelem Péternek azt a törekvését, hogy minél több tudományos újdonságot  juttasson el   hozzánk, sok-sok területről hozott információk formájában. Ami ezen az alkalmon most megragadt az agyamban az a következő:
Életünk mindennapjai során vannak olyan tevékenységek, amelyeket nagyon sokszor ismétlünk. Erősen berögzül, hogy miképp csináljuk őket és szokássá válnak. Egyszer eldöntöttük, hogy legyen és többé nem gondolkozunk rajtuk. Ez nagyon jó dolog, mert elég nagy bajban lennénk, ha az életünk legapróbb részleteit is újból és újból át kellene gondolnunk. Nagyon kevés kapacitásunk lenne a valójában döntést igénylő feladatainkra. A Némó nyomában című mese film jut erről az eszembe, amiben Szerilla – ha jól emlékszem így hívták – egy olyan halhölgy volt, akinek 3 másodpercig maradt meg az információ a memóriájában. Nagyon mókás volt látni, de így élni azért biztos nem az.
Egyszóval ezek a robotpilóta üzemmódban végzett dolgaink nagyon fontosak. Ezzel akkor van csak baj, ha az elején amikor meg kellett a szokásunkat alapozni és válaszút előtt álltunk, hogy így vagy úgy, akkor rossz volt a döntés. Vagy nem is mi döntöttünk, hogy hogy legyen. Tanították, de rosszul. A paradigmáink megváltoztatása nagyon nehéz.( „ Én nem tudok lefogyni, mert mi nehéz csontúak vagyunk a családban. Nekem rossz a nyelvérzékem ezért nem tudok megtanulni egy nyelvet. Jó fizetést csak Nyugaton lehet elérni”, stb…) Az is lehet oka egy rossz szokásunknak, hogy amikor meghoztuk még az volt a legmegfelelőbb, de közben megváltoztak a körülmények és lenne jobb is. Gyermekkoromban a Zsiguli jó döntés volt. Folytassam?
És akkor két mókás példa az én robotüzemmódomról:
Volt egy  munkahelyem, ahol területi képviselősködtem. Szerettem a munkámat, évekig dolgoztam a cégnek. De adódott egy jobb lehetőség és munkálatót váltottam. Már néhány hónapja az új cégnél tevékenykedtem, amikor történt a következő eset. Reggel autóba ültem és elindultam munkába. Az új munkába. Út közben megszólalt a telefon. Fölvettem. Hosszasan elbeszélgettem a vonal másik oldalával. Meg kellett oldani valami problémát és együtt gondolkoztunk a megoldáson. Eltartott egy darabig. Amikor befejeztük, letettem a telefon és akkor vettem észre, hogy az én drága robotpilótám, a régi bevésődött rutinjával szépen beparkolt engem a volt munkahelyem udvarára. Elgondolkodtató ugye? Gyorsan körülnéztem és gyorsan elszeleltem, hogy nehogy valaki is észre vegye, hogy ott virítok az udvaron.
A második példa az a napokban történt velem. Egy kollégám érkezett hozzánk Debrecenbe. Ő Budapesten él és csak néhány napra szólította ide a hivatása. Itt tartózkodása egyik napján láttam, hogy megosztott egy nagyon szép fotót, amit Ő készített. Gyönyörködtem benne és elgondolkodtam, hogy Budapest melyik részén készíthette. Aztán egyszer jött a felismerés. Ha Debrecenben van a kollégám, akkor ez egy debreceni kép lehet. És tényleg a Nagy Templom mögötti parkban készült. Hetente többször is látom ezt a részletét a városnak csak mivel  a belső robotom a készítőt más helyszínnel kötötte össze eszembe sem jutott a képet és Debrecent összekapcsolni. Egyébként ezt a képet láthatod a szöveg fölött is.

 

Amennyiben megrekedtél és már unod az egy helyben toporgást, arra biztatlak, hogy próbáld ki, hogy a te életedhez mivel járulhatok hozzá!

Bátor életet kívánok!
Posta János tréner, coach, üzleti coach Debrecen

Legfrissebb bejegyzések

A burnout 3 fázisa

A burnout 3 fázisa

  Burnout fázisai A burnoutnak három három fázisa van. A következőkben  ezeknek a szakaszoknak a jellemzőit ismerheted meg. Agresszió és aktivitás: Ebben a fázisban a kulcsszó a harag és annak velejárója az agresszió. Legtöbbször az érintettnek fogalma sincs, hogy...

BURNOUT

BURNOUT

    Burnout  A következő néhány mondatban szeretném bemutatni, hogy mi is az a burnout szindróma, magyarul a kiégés. Rávilágítok a kiégés okaira és tüneteire. Mi is a burnout? Herbert Freudenberger német-amerikai pszichiáter az alábbiakat írta  a burnoutról:  A...

A pénzügyi időgép

A pénzügyi időgép

A pénzügyi időgép Sok sci-fi foglalkozik az időutazással és mindenféle masinákat kitalálnak ezekben a művekben, hogy bebarangolják a történelem izgalmasnak vélt korszakait, de ezek csak fikciók és érdekes olvasmányok az unalmas hétköznapokból kiszakadni vágyók...

Elérhetőség

Kérem, vegye fel velem a kapcsolatot, 24 órán belül válaszolok az e-mailekre

Debrecen

+36 30 742 1432