Mindig szerettem másoknak tudást adni. Az olyan jó dolog, amikor az ember kiáll a többiek elé és belekezd a mondandójába. És amikor egy pillanatra elakad, arra lesz figyelmes, hogy csönd van. Várja mindenki a folytatást. Azt látod, hogy figyelnek, érdekli Őket amit mondasz. Az egyetemen is voltak ilyen momentumok. Sőt amikor én adtam elő kevésbé volt zavaró háttérzaj és érdektelen pótcselekvés, mint a profi előadók esetében.
Persze van amikor nem a tettvágy buzog az emberben, hanem leggyöngébb ellenállást tanúsítva kijelölik a feladatra. Na, az már nem olyan kellemes. Velem a Bankban sokszor előfordult ez. Nem vagyok túl erőszakos ember ezért folyamatosan „megtiszteltek” ezzel a feladattal. 100 kollégám előtt prezentáljak. Nos, egyszer úgy döntöttem, hogy ebből elég volt. Nem fogok egy a főnököm által összeállított – számára is kényszerből megalkotott – unalmas anyagot elmondani. Ettől a pillanattól kezdve – ha már úgyis rám testálódik a feladat – önként vállaltam a prezentáció elkészítését és előadását. Imádom a humort, ezért sosem maradt ki, mint a figyelem felkeltésének és fenntartásának az eszköze. Az az érzésem, hogy a csapat már várja, hogy az én prezim következzen.
Miután begyűjtöttem az elismerő szavakat, de főként hogy megkaptam a többiektől a figyelmet belevágtam a tudatos munkába. Tréningek, képzések, önképzés és gyakorlás. A prezentálást követő lépcsőfok az a trénerkedés. A tapasztalataim hasonlóak. A környezetem nagyon hálás tud azért lenni, ha érzik, hogy a munkám értük van. Számomra pedig az aktív munkájuk és a szemükben csillogó öröm a legnagyobb fizetség.
Előző alkalommal a célkitűzés volt a fókuszban, ami az év elején egy mindenki számára fontos feladat.
De a mostani alkalom témája sem marad el fontosságát tekintve az előzőtől. Paradigmákat írtunk. Ráadásul pénz paradigmákat. Kiengedjük a kéziféket a sikereink járművén, hogy gyorsabb legyen a siker.
Bátor életet kívánok!
Posta János tréner, coach, üzleti coach Debrecen
Legfrissebb bejegyzések
Kulcs a sikerhez a pénzügyekben
Kulcs a sikerhez a pénzügyekben A pénzügyi siker kulcsát szinte mindenki keresi, de csak nagyon kevesen találják meg. Iskoláinkban elavult lexikális tudást sulykolnak belénk, miközben a vagyonépítés alapjairól egyetlen szót sem ejtenek. Emellett a környezetünk...
A Flow 8 pillére
A Flow 8 pillére A Flow-élmény (vagy áramlat-élmény) a pszichológia egyik legkutatottabb és legizgalmasabb jelensége, amely alapjaiban változtatja meg a teljesítményről és a boldogságról alkotott képünket. Ez az az állapot, amikor annyira elmerülünk egy...
7 pénzügyi paradigma, ami fogságban tartja a pénztárcádat
Szabadulj meg a láthatatlan béklyóktól! – A 7 pénzügyi paradigma, ami fogságban tartja a pénztárcádat Biztosan hallottad már a klasszikus viccet, amikor Pista bácsit kérdezik a faluban: – Pista bácsi, mi szeretett volna lenni gyerekkorában? – Én bizony idióta, fiam. –...
Elérhetőség
Kérem, vegye fel velem a kapcsolatot, 24 órán belül válaszolok az e-mailekre
Debrecen
+36 30 742 1432


