Mit segített nekem a pénzügyi tudatosság?
Ha nagyon őszinte akarok lenni magamhoz és hozzád, akkor azt kell mondjam, hogy egy teljesen átlagos ember vagyok és az eddigi életutam is az.
Nagyon sokszor olvasom híres és sikeres emberekről, hogy milyen mély gödörben voltak és onnan milyen magasra emelkedtek. Úgy tűnik, óriási erő van a mélység megtapasztalásában. Nekem ilyen nem volt, vagy túl bamba – inkább optimista – vagyok ahhoz, hogy észre vegyem a saját életem tragédiáit.
Egy szó mint száz, amit leírok az működik mindenféle görög drámába illő fordulatok nélkül is. Amikor elkezdtem önfejlesztéssel és ezen belül pénzügyi tudatossággal foglalkozni, lépésről lépésre rátaláltam a saját magam által elkövetett baklövésekre.
Nem véletlenül írja a szakirodalom, azt amit. Nagyon egyformán gondolkozunk. Az a különbség ember és ember között, hogy ki mire jön rá a tapasztalatai és a téma tanulmányozása közben. A legnagyobb része embertársainknak semmire. Nem tanul a hibákból az önfejlesztést pedig elutasítja.
Trénerek, szakértők az önfejlesztés területén
Nagy érzelmi hullámokat tud korbácsolni egyik-másik a témával foglalkozó tréner. Akiből ezek a szakértők olyan reakciókat váltanak ki, mint a düh és a harag, na annak biztos, hogy dolga van a elmondottakkal. Döntsd el, hogy nálad ez így van-e!
Az önfejlesztésnek köszönhetően a régi mintázataimat sorra felül tudtam bírálni. A pénzügyi működésemben nagyon sokat segített az önismeretem megerősítése. Tudom ki vagyok és hogyan reagálok dolgokra. A tanulmányaim során kapott eszközökről pedig el tudom dönteni, hogy nálam hogy működtethetők, vagy miben kell változnom, hogy kompatibilisek legyünk egymással.
A válasz a címben feltett kérdésre – Mit segített nekem a pénzügyi tudatosság? – pedig a következő:
Bennem erős a biztonság iránti vágy
Nyugalmat adott. Bennem erős a biztonság iránti vágy. Nehezen tudok hazáridőr módjára hozzáállni a világhoz. Kockázatkerülő embernek tartom magam. A számomra megfelelő pénzügyi biztonság hiányában éltem az életem jelentős részét, úgy mint a legtöbb embertársam. Engem ez nagyon zavart, ami melegágya a stressznek és mindennek amit a folyamatos stressz okoz. Részletezés nélkül csak annyit, hogy a gyomorsav problémáim nem a gyógyszerektől múltak el.
Úgy gondolom, hogy annak az embernek lesz az elképzelt jövője és a tényleges jövője hasonlóbb egymáshoz, aki már a jelenben is tudatosan építi azt.
Pató Pál Úr példáján okulva „Ej ráérünk arra még” ne Ő legyen a példaképünk a pénzügyi tudatosság terén!
A cikkhez felhasznál kép: Szponzorált képek iStock – LIMITED DEAL: 20% off with PIXABAY20 coupon
Hasonló témájú bejegyzéseim:
https://postajanos.hu/tudtad-hogy-a-tudattalan/
https://postajanos.hu/robotpilota-uzemmod/
Az ÖNISMERET irányába első lépésként ajándékba küldök neked egy személyiség tesztet.
Töltsd ki és küldöm számodra, hogy melyik típusba tartozol!

BÁTOR ÉLETET!
Legfrissebb bejegyzések
A pénzügyi időgép
A pénzügyi időgép Sok sci-fi foglalkozik az időutazással és mindenféle masinákat kitalálnak ezekben a művekben, hogy bebarangolják a történelem izgalmasnak vélt korszakait, de ezek csak fikciók és érdekes olvasmányok az unalmas hétköznapokból kiszakadni vágyók...
A Kata-Coaching 5 kérdése
A Kata Coaching 5 kérdése A Kata-coaching 5 kérdése lehetővé teszi a coach számára a fejlesztendő folyamatok vagy tanítványok kapcsán a fontos területek feltárását, lehetőséget teremt a gyakorlásra a mentor és a tanítvány között napi mindennapi együttműködésben....
Önismeret és cégvezetés
Önismeret és cégvezetés Miért fontos az önismeret a cégvezetéshez? A hétvégén egy orvos-konferencián voltam, ahol egy nagyon dinamikusan fejődő német cég táplálék kiegészítő termékcsaládja – annál sokkal több, de most ezt nem részletezném - és a hozzá kapcsolódó...