Ezt tanultam a PÉNZRŐL Szabó Pétertől:

Egyszer azt hallottam egy ismerősömtől, mint jó tanács, hogy ne beszéljek arról, hogy mit kitől tanultam, mert az rontja a megítélésemet. Ha elárulom, hogy nem a saját gondolataimat osztom meg, az olyan másolás szagú és nem értékes. Hát én meg azt mondom, hogy a tanulás nem szégyen. Sőt, azt is mondhatnánk, hogy nincs új a NAP alatt.

Nemrég, egy hét alatt 3 rendezvényen is jártam és mind a 3 előadó gyakorta hivatkozott az Ő példaképére és tanáraira. Egy az USÁ-ból érkezett sikeres vállalkozó, egy banki tréner és két közismert SZTÁR „megmondó ember”. Ráadásul sok olyan  tanítás is elhangzott, ami ismerős volt számomra. Úgy éreztem magamat, mint Sylvester Stallone Az OSCAR-ban. “Tudni tudtam, csak nem sejtettem”. Úgy gondolom, hogy kicsit olyan az önfejlesztés tudománya, mint a versmondás. Ha Latinovics mondja, az mást tanít, mint ha Major Tamás. Tehát, amit másoktól tanulok és kiegészítem a saját élményeimmel, gondolataimmal és életemből vett történetekkel, az egészen más ízűvé válik. A hús ugyanaz, csak a saját fűszereim a végére egy teljesen más kulináris élményt nyújtanak.

Ennyi bevezető után néhány gondolatot a Szabó Péter rendezvényéről:

A pénz, amit előteremtettél sokféle képpen távozhat a zsebedből. Nagyon fontos az, hogy tudd, hogy te nem a pénz rabszolgája vagy, hanem meg kell zaboláznod a pénzt és a saját szolgálatodba kell állítani. Leélhetjük az életünket folyamatos rettegésben attól tartva, hogy mások lépései milyen negatív hatást gyakorolnak ránk. Mit tesz a kormány, mit tesz a főnökünk stb.. Persze csak akkor, ha a célod a független szabad élet. Legalábbis amennyire azt egy anyagi függetlenségben élő ember meg tudja teremteni. Ugye azért abban egyetérthetünk, hogy jóleső érzés ha a függetlenség ezen a téren megteremtődik? Bizonyára emlékszel még rá, hogy 2008 környékén volt egy gazdasági válság. Sokan sokat vesztettek. Volt aki minden anyagi javát elbukta. Azt gondolná az ember, hogy ez egy olyan erős inger, hogy mindazok, akik tapasztaltak a környezetükben hasonlót, tanultak a leckéből, és összeraktak maguknak egy olyan mértékű vésztartalékot, mellyel “meg tudják venni azt az időt”, ami alatt újra rendeződnek a sorok.

 

A mi döntésünk, hogy a biztonságra vagy a kockázatra “gyúrunk”.

Az alábbiakban felsorolok néhány utat a pénzköltés terén. Mind másképp szolgál minket:

Öt féle módja van annak, hogy a megkeresett pénzünket továbbáramoltassuk, magyarul elköltsük. Az életedre ezeknek a módoknak a megfelelő megválasztása és ezek aránya, nagyon fontos és döntő hatással van. Nézzük meg őket sorban és gondold végig, hogy eddig jól csináltad-e:

Az első kategória: Ha olyan dolgot vásárolsz, aminek az értéke folyamatosan növekszik és amíg a birtokodban van még jövedelmet is szolgáltat.  Ez a legjobb „szabadságvarázsló” eszköz.

A második kategória: Folyamatosan nő az értéke, de pénzbe kerül a birtoklása.

A harmadik kategória: Folyamatosan csökken az értéke, de amíg nálad van, addig pénzt termel.

A negyedik kategória: Ezek a “kacatok”. Az értéke is csökken és pénzt sem hoz, hanem inkább visz.

A utolsó kategória pedig a készpénz. Ha nem áramoltatjuk a pénzt, hanem otthon tartjuk a kincses ládikánkban, előbb-utóbb veszít az értékéből, sőt még eredményt sem termel, mert ki vontuk az áramlásból. Viszont van egy óriási szerepe az ilyen félretett készpénznek. Szerinted mi az?

Arra biztatlak, hogy keress a különböző kategóriákhoz példát, ötletet  és írd meg nekem is.  Ha nem érthető akkor pedig írj kérdést! Szívesen boncolgatnám másokkal ezt a témát.

 

 

Az ÖNISMERET irányába első lépésként ajándékba küldök neked egy személyiség tesztet.
Töltsd ki és küldöm számodra, hogy melyik típusba tartozol!

Posta János Tréner és Coach

BÁTOR ÉLETET!

Legfrissebb bejegyzések

A háromlábú szék, avagy  a pénzügyi biztonságunk

A háromlábú szék, avagy a pénzügyi biztonságunk

Anyagi stabilitásunkat úgy kell elképzelni, mintha az  3 fő pillérre támaszkodna. Vagyis esetünkben 3 lábra. Csak akkor érezhetjük magunkat biztonságban, ha ez a három láb mind megvan. Egyébként borulunk. Lássuk szépen sorban azokat a lábakat: Megtakarítások, Befektetések, Biztosítások.

Mennyi pénz kell a nyugodt élethez?

Mennyi pénz kell a nyugodt élethez?

Mennyi pénz kell a nyugodt élethez?           Bizonyára szeretnél nyugodtan élni és nem rettegni attól, hogy a dolgok folyásában valamiféle változás áll be, ami romba dönti az életed addigi menetét. Sok ilyen veszélyforrás van. Háború, katasztrófa,...

Andrew Carnegie és Napóleon Hill

Andrew Carnegie és Napóleon Hill

Ki volt Andrew Carnegie (1835-1919)?
     Carnegie Az USA leggazdagabb emberének számított a korban amikor élt. De a semmiből teremtett birodalom mögött sok érdekes és tanulságos történet áll, amiről szeretnék nektek néhány gondolatébresztő sort írni.
    

Elérhetőség

Kérem, vegye fel velem a kapcsolatot, 24 órán belül válaszolok az e-mailekre

Debrecen

+36 30 742 1432