A világ érzékelése

A világ érzékelése sokkal misztikusabb dolog, mint ahogy azt mi gondoljuk. Tudtad azt, hogy vakok és süketek vagyunk? Na ez így teljesen nem igaz, de engedd meg, hogy elmagyarázzam mire is gondolok! Egy a saját életemből vett példa tökéletes lesz rá, hogy megértsd, hogy miről is beszélek.

Élményem Dániában a világ érzékelése kapcsán     

Dániában jártam egy múzeumban. Nagyon kreatív megoldással találkoztam, ami azoknak az embereknek is érdekessé teszi a festmények közötti barangolást, akik nem annyira rajonganak az efféle szórakozásért. A folyosón elhelyeztek egy nagy monitort. Oda lehetett ülni elé és a festmények egyike 15 másodpercre megjelent.
Miután jól szemügyre vettem, a monitoron először azt mutatták be pontokkal és azokat összekötő vonalakkal, hogy mit és milyen sorrendben néztem meg a műalkotáson.
Azt is megmutatták, hogy általában azt a képet mások hogyan járták be a szemükkel. Aztán a képet jelenítették meg a pontok és vonalak mögött.
Megdöbbenve tapasztaltam, ahogy a kép kisebb részletei kirajzolódtak előttem, hogy én tulajdonképpen csak néztem és nem láttam semmit.
Olyan bokrok, madarak, de még személyek is előbukkantak, amelyekből az előző 15 másodpercben nem észleltem semmit.
Pedig hidd el, nagyon koncentráltam és éberen vizslattam a festmény minden „porcikáját”!

A világ érzékelése számokban

  Már több helyen is találkoztam egy aránypárral, ami magyarázatot ad arra, hogy miért is ennyire alacsony a hatékonysága a tapasztalásnak. Eszerint 400.000.000.000bit-nyi információ ér bennünket másodpercenként.
Tudod, hogy ebből mennyit vagyunk képesek felfogni az érzékszerveinkkel? A bűvös szám 2.000bit. Megdöbbentő. Az a csoda, hogy eddig nem haltunk ki. Persze ennek a csekély felfogott információs aránynak  oka van.
A normális létezéshez az kell, hogy sok-sok program rutinként fusson és ne kelljen állandóan figyelni rá.
De akkor  miért is írok  erről? Miért fontos neked, hogy ezt a bejegyzést elolvasd? Az a célom, hogy elgondolkoztassalak azzal kapcsolatban, hogy mennyire fontos, hogy mivel foglalkozunk, mit engedünk be az elménkbe és mit kell onnan nagyon gyorsan kiebrudalni.
Azt is felül kell vizsgálni, hogy azok a folyamatok amiket „robotpilóta üzemmódban” szokásunk futtatni az életünkben, ott kell-e állítani az alapbeállításokon vagy esetenként át kellett kapcsolni a gombot és nekünk kell tudatosan uralni az eseményt.
 

A világ érzékelése csak egy szem bors

Az is tény, hogy ugyanazon világ egyik illetve másik embernek teljesen másnak tűnik.
Egy ételből 1 porszemnyi bors vagy egy sárgarépa foszlány. Vagy egy darabka csont. 3 ember 3 nagyon különböző véleményt alkothat az ételről, pedig az mind hármuk esetében ugyanaz.
Gondolj bele, hogy ha ennyire kevés a lehetőség, akkor jó lenne, ha a számunkra építő és hasznos dolgok töltenék ki azt, mert a körülöttünk lévő világból a tapasztalásunk az nem egy valóságos világ csak annak  egy nagyon torz szelete.

Szűrő a világ érzékeléséhez

    Amit ajánlani tudok az információ megszűrésével kapcsolatban. Tudatosság. Válassz olyan csatornákat, amin minőségi információ ér el! Válassz olyan társaságot, amely minőségi emberekből áll! Ne légy ideges, dühös, irigy, haragos stb.. E negatív érzelmek akadályoznak, abban, hogy észre vedd  amire neked szükséged van! Azon felül, amikor erős érzelmi hatások alatt állsz, akkor félre áll az útból a tudatosságod és a tudatalattidba bármi be tud lógni, anélkül, hogy megállíthatnád. Szűretlenül ömlik be a trutyi.

Remélem, hogy segítségedre lehettem. Vigyázz magadra és légy boldog és sikeres!

Ajándékba küldök neked egy személyiség tesztet. Töltsd ki és küldöm számodra, hogy melyik típusba tartozok!

 

 

Bátor életet kívánok!
Posta János tréner, coach, üzleti coach Debrecen

Legfrissebb bejegyzések

A BURNOUT megelőzése 12 lépésben

A BURNOUT megelőzése 12 lépésben

  A BURNOUT megelőzése 12 lépésben   Thomas M. H. Bergner,  Burnout, A kiégés megelőzése 12 lépésben címmel megjelent könyve alapján szeretném bemutatni számodra, hogy a kiégés kapcsán mit tehetsz. A lépések felsorolását követően, minden egyes lépést egy-egy...

A BURNOUT tüneteinek 4 csoportja

A BURNOUT tüneteinek 4 csoportja

    A burnout tüneteinek 4 csoportja   A burnout tüneteket 4 csoportra oszthatjuk. Ezek a következők: a kiégés érzelmi,  szociális, szellemi és a testi tünetei A burnout legjellemzőbb érzelmi tünetei a lelkesedés elvesztése, a sértődékenység, ingerlékenység,...

Elérhetőség

Kérem, vegye fel velem a kapcsolatot, 24 órán belül válaszolok az e-mailekre

Debrecen

+36 30 742 1432