Mindig szerettem másoknak tudást adni. Az olyan jó dolog, amikor az ember kiáll a többiek elé és belekezd a mondandójába. És amikor egy pillanatra elakad, arra lesz figyelmes, hogy csönd van. Várja mindenki a folytatást. Azt látod, hogy figyelnek, érdekli Őket amit mondasz. Az egyetemen is voltak ilyen momentumok. Sőt amikor én adtam elő kevésbé volt zavaró háttérzaj és érdektelen pótcselekvés, mint a profi előadók esetében.

Persze van amikor nem a tettvágy buzog az emberben, hanem leggyöngébb ellenállást tanúsítva kijelölik a feladatra. Na, az már nem olyan kellemes. Velem a Bankban sokszor előfordult ez. Nem vagyok túl erőszakos ember ezért folyamatosan „megtiszteltek” ezzel a feladattal. 100 kollégám előtt prezentáljak. Nos, egyszer úgy döntöttem, hogy ebből elég volt. Nem fogok egy a főnököm által összeállított – számára is kényszerből megalkotott – unalmas anyagot elmondani. Ettől a pillanattól kezdve – ha már úgyis rám testálódik a feladat – önként vállaltam a prezentáció elkészítését és előadását.  Imádom a humort, ezért sosem maradt ki, mint a figyelem felkeltésének és fenntartásának az eszköze. Az az érzésem, hogy a csapat már várja, hogy az én prezim következzen.

Miután begyűjtöttem az elismerő szavakat, de főként hogy megkaptam a többiektől a figyelmet belevágtam a tudatos munkába. Tréningek, képzések, önképzés és gyakorlás. A prezentálást követő lépcsőfok az a trénerkedés. A tapasztalataim hasonlóak.  A környezetem nagyon hálás tud azért lenni, ha érzik, hogy a munkám értük van. Számomra pedig az aktív munkájuk és a szemükben csillogó öröm a legnagyobb fizetség.

Bátor életet kívánok!
Posta János tréner, coach, üzleti coach Debrecen